Ogrincs Pálné - Lovászi József: A csabai posta 225 éve - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 1. (Békéscsaba, 2013)
A szocializmus évtizedei - Új posták épülnek
A csabai posta 225 éve Új posták épülnek Időközben újabb kispostákkal gyarapodott Békéscsaba. 1950-ben Gerlán, 1975-ben a Kazinczy-lakótelepen nyílt kisposta. 1973-ban Békéscsabához csatolták Mezőmegyer községet az 1936-ban megnyitott ottani postával együtt. így a város postáinak száma a főpostával, a pályaudvari és az erzsébethelyi postával együtt hatra emelkedett. A postaforgalom felfutása és a dolgozók számának növekedése miatt az 1927-ben átadott Szent István téri épületet a főposta már az 1960-as években kinőtte. Nemcsak a postások érezték elviselhetetlenül szűknek a helyet, de a megye és a város vezetői is érzékelték a problémát. A Szegedi Postaigazgatóságnál és a vezérigazgatóságnál megoldást sürgettek, amihez felajánlották erkölcsi és anyagi támogatásukat. A meglévő épületet azonban nem lehetett akkorára bővíteni, amekkorát a forgalom indokolttá tett volna. Ezért 1970-ben az a döntés született, hogy új, nagyobb postát kell építeni. A városvezetés új épületkomplexumot tervezett Békéscsaba központjába, a Szabadság tér 1-3. szám alá, földszintjére üzleteket, szolgáltatókat, emeletére lakásokat. Ebbe az építkezésbe társult be a Magyar Posta. Az alsó két szinten kapott helyet a postahivatal, a felsőbb szinteken lakások épültek, a negyedik emeleten pedig négy lakásból postai vendégszobákat alakítottak ki. Az épülettömb beruházója a Városi Tanács volt. A Magyar Posta megfelelő pénzösszeget utalt át a városnak, ami bőségesen fedezte a postai épületrész beruházási költségeit. A Posta által finanszírozott rész is a magyar állam tulajdonába került, kezelője a Városi Tanács volt. A Magyar Posta jelképes bérleti díjat fizetett a használatért. Ezt az új postát 1979. november 4-én adták át. A Békés Megyei Népújság a következőképpen mutatta be: város szívében elkészült impozáns épület azon túl, hogy jelentősen javítja a lakosság kulturált ellátását, kiszolgálását, mintegy 290 dolgozójának megfelelő munkakörülményeket teremtett. A 2810 négyzetméteres, kétszintes hivatal csak része, pontosabban első üteme annak a beruházásnak, melyet magába foglal a leendő gócközpont. A tágas, világos és kényelmes földszinten 17 felvevőhely áll a közönség rendelkezésére, tízzel több, mint a régi helyen. Ezen kívül ugyancsak a földszinten, nyolc távbeszélő-állomáson bonyolítják le a távolsági beszélgetéseket. Két főpénztár gyorsítja a nagy összegű ki- és befizetéseket. A 40 postai kézbesítő és hírlapkézbesítő a zsúfolt helyről tágas, kényelmes körülmények közé került. Az emeleten kapott otthont a megyei hírlapiroda, valamint a kétszeresére bővített távírda. Itt található még 37