Dr. Dankó Imre szerk.: Jelentés a gyulai Erkel Ferenc Múzeum 1961. évi munkájáról (Gyula, 1962)
a penészes, rothadt eleség, illetőleg az ingoványos vidéken gyakran találni szokott iszapos fűféle okozza. A kenderáztatás ellen már korábban is rendelkeztek, mint például: ,,277. Surr. V. Ispán Tttes Stummer János Ur a' folyó Vízben áztatni szokott Kendert, a' veszedelmes nyavalyák, és a' marha dög elhárítása czéljából ki vetetni, és attól továbra büntetés terhe alatt eltiltatni parantsolja. 3-a Aug. 827".-Va Érdekes, hogy kukoricaszár veszélyessége is felmerült, és központi rendelkezéssel igyekeztek a rothadó, üszkös, a mezőn hagyott kukoricaszár fogyasztásától megóvni a marhákat. Ez az éfdekes rendelkezés a jegyzőkönyvben a következőképpen olvasható: „E. C. R. L. Nrus 3146. 1830. Tapasztaltatván hogy némely helyeken az Országba a Füldmívelők a kukoritza kórót és tsuhét a Szántó Földeken kint hagyni, és barmaikat öszszel és telén az ollyan földeken legeltetni szokták; bizonyos lévén azomba hogy a kukoritza szár és tsuhé a Levegőnek nedvessége és más viszontagságai által üszögöt és rothadást kap, a Szarvas Marháknak, juhoknak és sertvéseknek méreg gyanánt szolgál, azokban] bél gyuladást, fel puffadást (szél kórságot) okoz, 's őket rövid idő alatt meg öli; hogy az ilyen károk elkerültessenek, az említett rosz szokást mindenütt, de főképpen az ingoványos földeken, el kell tiltani, 's a Megyebéli Földmivelőknek meg kell parantsolni,.hogy Kukoritza törés után annak szárát és tsuhéját, minekelőtte az, az időjárás " viszontagságai miatt megromlana, öszve szedvén száraz helyre rakják, 's úgy a Marhák táplására vagy más végre használják, marháikat pedig soha ollyan kukoritza földekre ne hajtsák, ahol azok a megrothadt és meg üszögösödön Kukoritza Kóróra mint igen ártalmas eledelekre találhatnának".25 Békésben a szarvasmarha-tenyésztéshez hasonlóan régtől fogva jelentős volt a lótenyésztés is. 20 Egészen a XIX. század elejéig a lovat is ridegen tartották, a szarvasmarhához hasonlóan. A gulyák mellett a ménesek is télen-nyáron kint voltak a legelőkön. A lóanyag sokféle kereszteződésen ment .át, és javarészt elkorcsosult, vagy ahogy az alább közlendő iratok mondják „elaljasodott". A XIX. század elejének magyar lóállománya alapját a keleti tatár származású magyar lófajta képezte. A középkor, majd pedig különösen a török hódoltság alatt különféle fajtákkal keveredett. 27 Ezek a keveredések nem minden esetben voltak károsak, sőt a törökök arab és más keleti lovai előnyére frissítették fel a magyar lóállományt. Az elkorcsosulás közelről sem volt olyan fokú, ahogy azt akár az alább közlendő rendelkezésekből • gyaníthatnánk vagy a korbaeli lótenyésztési munkákból kiolvashatjuk. 2 * A ló mindig a legkedvesebb állata volt a magyarságnak. Mindig vele törődött a legtöbbet s ezekben a lónemesítést célzó intézkedésekben és a korabeli szakmunkákban is inkább ezt kell látnunk. A magyar lótenyésztés a XIX. században különösen nagy fejlődésnek indult. Ez az angol telivérek és félvérek kora. Az országos fejlődésben Békés megye sem maradt le, hiszen az 1785-ben alapított mezőhegyesi ménes elsőrenden Békés megye lóállományának a feljavítását volt hivatva szolgálni. 24/a GYÁL. Német-Gyula v. prot. 303. 25 GYAL. Német-Gyula v. prot. 436. 26 Békésmegye mezőgazdaságának fejlődése 93—94. 27 Br. Wenkheim József: Gondolatok a Magyar Országi hanyatló ló-tenyésztetésnek helyre-állításáról és ezen tzély elérésére vezető segéd eszközökről. Pest, 1815. 9—11. 28 Hankó 15—25.
