Dr. Dankó Imre szerk.: Jelentés a gyulai Erkel Ferenc Múzeum 1960. évi munkájáról (Gyula, 1961)
fiúi működéseimről következő emlékiratommal zárom be életpályám megirását : Az előrebocsájtottak szerint — tehát még az időben midőn hazánkban nem voltak — tudomásomra — megyei és városi nyilvános könyvtárak 's muzeumok — mert illyes intézetek ha léteztek is, az országos pesti nemzetit és a' debreczenit bele nemértve 12 némely részben csak is főtanodák árnyában zártt termekben húzódtak meg. — alól is megirott a' tanügy előmozditása, vagyis tudományosság terjesztése — népszerűsítése; úgy az illyesekből keletkezni szokott és reményit Művelődés előmozditása nézpontjából kiindulva — buzditattva az általam — még 1836-ik évben megkezdett és 1868-ik évben véglegesen megalapított Gyula városi főiskolai — nyilványos Múzeum felsőbb helyen is megerősítést nyertt.— Előbb említettem 1868-ik évtől számítva folytatott szorgalmam, isméti ujjabb szerzeményeim "s gyakori felszóllalásomra a' többek által küldött ajándékokkal elannyira gyarapodott az emiitett gyulai nyilvá• nyos Múzeum, hogy az elől megnevezett helyiség — melyben a' tárgyak betétettek már igen is szűknek tapasztaltatott, — mellyen hogy segitve legyen, számtalan szó, és Írásbeli megkeresésem után sem történt intézkedés — orvoslás. Figyelmeztető felszólallásom nyomnél maradtt! — Ez eseményeket követte szűnidőköz alatt — a' „Békés megyei értesítő" czimü hetilap 1:5 útján felhívást intéztem a' helybéli polgári osztály értelmesebbjeihez egy „régészeti egylet" alakulása végett, — mely részvény útján leendett volna alakulandó, 's mely egyszersmint a' tagsági évdijjak összegéből a' már általam megalakítva létező muzeumot fentartani, és gyarapítani, úgy szükséges ásatásokat 's régészeti vizsgálódásokat tétettni lett volna hivatva — tanácskozás végett a' fenn emiitett Múzeumi helyiséget tűzvén ki. — Ám de! ezen felszólításom nem • termé meg óhajtva vártt gyümölcsét, mivel két érdekeltt ügybuzgó honfiakon kívül 1 ' 1 többen nem jelentek meg, és az okból a' reményit alakulás megnem történt, — Mi szomorúságomat csak nevelte, de azért nem csügesztett, mivel más útat találtam fel czélhoz juttatónak — t: i: 1871ben írásbeli indítványt nyújtottam be Békés-Vármegye évnegyedes nagygyűlésére, — melyben egy állandó megyei régészettörténelmi szak küldöttségei kértem; — tudományos nézpontból okadatoltan tett előadásom mellett — kineveztettni. Indítványom elismerő méltánylattal fogadtatott 15 és a' március 20-án Gyulán folytatva tartott napi ülés alatt a' tagok Szakái Lajos elnöklete alatt a' megye külömböző részeiben lakozó honfiakból /-.Neumann József — gyulai rom: kat: plébános és czimzetes apát; — Party Ferenc megyei főpénztárnok; — Szigethy La12. Igazolja ezt az 1874-k évi ,,Békés" hetilap 26-ik sz: a: közlemény is. 13. Lásd a' megnevezett hetilap 34-k sz: a: és az 1870-ki archaeologiai értesítő Magyartudományos akadémiai közlöny Il-k kötet 137—138-ik lapjait. 14. Az alakulásban résztvenni kívánkozott honfiak: Janó Sándor ügyvéd, és Hoffer Soma orvostudor — urak voltak. 15. Lásd a' megyének 1871-ik évi hiteles jegyzőkönyve 206. bej. 720 sz:, — nem külömben ennek kifolyásából a 1871-k évi Archaeologiai értesítő Magyartudományos akadémiai közlöny IV-k: kötete 13-ik számjának 316-k lapját.