Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok és cigánydialektusok Magyarországon (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 72. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1979)

ben szenvedő állatokat lelkiismeretlenül eladtak — csalóknak bélyegzi. Ez igazságtalan általánosítás. De tulajdonképpen miért is vásároltak a parasztok, fuvarosok és kocsisok cigánytól lovat és miért vállalták az esetleg „becsapás" kockázatát? A válasz a következő: a cigányok kiválóan értenek a lovakhoz, mondhatnám úgy is, hogy a „szakma mesterei". Az ügyes lókereskedő egy szempillantás alatt kiválogatja a sok közül, hogy melyik a jó és egészséges ló, melyekből szépet mutató és erős példányok lesznek, ha történetesen 2-3 hónapig megfelelő módon abrakolja. Tehát nem beteg lovakról van itt szó, hanem soványról, gubancosról, elhanyagoltról, melyek a gazdájuk hozzá nem értése folytán váltak ilyenekké. Ezenkívül a cigányok igen szeretik a lovakat, és „nem is igazi cigány a cigány, ló nélkül" - mondják. Ne felejtsük el, hogy nomád nép, s a nomád népek életszükséglete, barátja és segítőtársa a ló. Tudok olyan esetet, amikor az egyik cigány háromszor is visszavásárolta eladott lovát, és mindig inkább ráfizett, mert - annyira hiányzott neki a ló. E lószeretetből fakad, hogy a cigány szívesen nézegeti, emlékezetébe vési, szinte agyába szívja a pl.: vásárokon látott lovak képét, formáját - s így nem csodálkozhatunk azon, ha például Kis Péternek - akinek egy olyan 4 éves pejló kell a párja mellé, melynek jobb térdén fehér folt van -, azt válaszolja a cigány: ide 35 kilométerre Nagy János tanyáján van egy ilyen ló eladó. Tévedés ne essék; nem a néha még itt-ott felbukkanó és kísérletező lókupeceket akarom védeni, de az igazságnak tartozom azzal, hogy ezeket megírjam. (A törvény éle különben is elsősorban azok ellen irányult, akik pl. vettek a vásárban egy lovat kétezer forintért, és mindjárt ugyanabban a vásárban dupla áron adták tovább.)