Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

szürkére, sárgára, vagy tarka lovacskára. Mert volt is miben válogatni. A nagymama is felült leányunokájával a forgós Komédia zöldre festett kocsijába. Lehet, hogy a nagymama visszaemlékezett titokban arra az időre mikor menyasszony volt, mikor felkendőzött csengős lovakkal vitték a menyasszonyi tulipános ládát, a menyasszonyi nyoszolyát valamikor 40—50 évvel ezelőtt. De a nagyapa is felült a másik lóra az unokája mellett és fogta az unoka lovának a kantárát, közben az unokára is vigyázott. Többfelől hangzott a szó: „Le ne essetek, fogózkodjatok". A komédiásmester várakozott, mert még egy „Szegedre" induló kocsi üresen állt. Az irigy lemaradottak megjegyzést is tettek, hogy a kocsi indul ugyan Szegedre, de vajon odaérkezik-e? Közben csengetés hangzott és a menet elindult. A forgcskcmédia rokonszenves volt, mert a régi időben minden faluban volt szárazmalom. Az én gyermekkoromban a szomszédunkban is volt Berecki bácsinak egy szárazmalma, melynek szünetelő vagy pihenő idejében föl-föl kapaszkodtunk a szárazmalom tekergő, nagy kerekére. A szárazmalomkereket ló húzta, a komédiás kereket pedig emberek vagy gyerekek forgatták. Mikor eltelt a 8—10 perc forgási idő, a jeladásra a forgó komédia megállott, volt aki fentmaradt még egy utazásra, de legtöbben leszállottak. Leszállott a nagypapa is és a nagymama is az unokájával. Nagy örömmel és megelégedéssel távoztak. Az állatkomédia, négy vagy öt vagonszerű bódéban érkezett a békési vásárba. Szép tarka lovak húzták a bódékat. Néha napokkal előbb is megérkeznek és az esteli órában tartottak előadást. Itt a vásárban azonban óránként szerepeltek. Az állatkomédia területe be volt kerítve magas ponyvákkal, a bejáratot pedig különösen szépen felcifrázták. Kétfelől függönnyel, tükörrel, virágokkal, lecsüngő szalagokkal, sőt a bejárást szőnyeg mutatta. Izgult is a kíváncsi nép a szép díszítés miatt és azért is, mert az oroszlánt hallotta ordítani, azt beszélték az oroszlánról, hogy vasárkor nem adnak neki elegendő reggelit, vagy ebédet, ne lakjék jól, éhes maradjon, időnként ordítással kérje az ennivalót. A nép annak örült, ha hallotta az oroszlánt ordítani, s a komédiás úgy gondolta, hogy az oroszlán ordításával csalogatja a népet az