Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

nak viszont vágtatáskor nem jó a szélfogó, 'nagy szélű kalap. Az inkább felgyűrt szélűt visel. Az nem csinál szelet. Van azonban pásztoroknál magas tetejű és felgyűrt szélű, vagy van pörge kis szélű, és kis felpenderesedő kalap. Vidékenként másmás formát kell készíteni. Városi viseletnél mértékadó lett, hogy a kalap teteje érje a fejtetőt, vidéki, szabadban többet járó ember inkább szerette a magas tetejűt. Az ilyen kalapot szerették a sárréti, körösladányi emberek, és a környékbeliek. Velük szemben a szentesiek és különösen a csabai tótok, csaknem a fülükön hordták a kalapot. Néha az asszony jön kalapért. Hozza a madzagot, amivel megmérte urának a fejét. A fejbőség 55 centiméter. Nem tud mást mondani, csak azt. hogy az urának kell a kalap. Édesapám, a kalapos tud,a, hogy milyet kell adni szentesi asszony urának, milyet kell adni a körösladányi asszony férjének. A békési kertcsősznek, akivel már előbb találkoztunk a vásár elején, szőlőszedésben, magas tetejű kalapja volt. A széléhez oda tűzte a pipáját is. Nagy vásárban, sok féle ember viseletéhez kellett igazodnia minden mesterembernek, hogyha sikert akart elérni. A dobozi parádés strucc tollas- szallagos kalap hírére, az ottani sarkadi és gyulai kalaposoktól is édesapámhoz jöttek Bé'íésre a vásárba kalapot venni. A parádés kocsis, dicsekedésből a Kirner-kalapokat ajánlotta. Ezeket a kalapokat leginkább gyapjúból készítették. Kirner kalapos, készített drágább minőségűt is nyúlszőrből. De készített egészen olcsó kalapot is marhaszőrből, amit tímármestertől vásárolt meg. Háromféle anyagból vehették a vevők, a Kifrier-féle kalapot. Régen mindenki kalapot viselt. Mikor engem oltani vittek más gyermeknek a fején is kis öklömnyi, szürke, festett, színes tollal díszített kalap volt. (1885-ben) Az óvodás gyerekek is kalapban jártak. Az iskolás gyerekek szintén. Tanítás után, hazamenőbon. az iskolások sorba állottak, ha valamelyik gyerek bent felejtette a kalapját, az megszégyelte magát. Az iskolát hagyott süldő legényke, a katonaviselt vagy a házasulandó legény, a házasember meg a vénember mind kalapot viselt. Aki kalap nélkül ment végig az utcán, azt már sajnálni kellett. Mert már, valami hibája volt. Elmebeli fogyatkozást tételeztek fel nála. így KPÍ-