Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

töltötték az inas éveket, 2—3—4 évet. Ez alatt a néhány év alatt, szakmájuk nagyobb vagy nehezebb részét elsajátították. Addigi tudásuk igazolásául szakmabeli munkát kellett készíteniük, amelyek alapján inasi voltukból kilépve, legényi fokozatba kerültek. Legényi mivoltukban azonban, más-más műhelyeket, nevezetesebb mestereket kellett felkeresniük, szakmabeli ismeretük mélyítésének bővítése céljából. Rendesen gyalogosan jártak, jármű és egyéb alkalmatosságok híjján. így aztán sokat gyalogolva mondták, hogy bejárták a félvilágot. Sokat tanultak, sokan érdemes és nevezetes mesterekké váltak. Én sokat láttam az édesapám műhelyében dolgozni, de beszélni és kéregetni, vándorlegény nyelven: „fektolni" is. így vásári alkalommal, ezek a fektoló mesterlegények, mindig a vásár felé veszik útjukat. Egyik-másik mester műhelyébe kínálkoztak. Munkára, pihenőre, megszállásra. Kérnek segélyt, ruhát, cipőt, ami tényleg rongyos is némelyiken. így jöttei?, a békési vásárra. Csomagjuk nem igen volt. A kalaposlegény pl. ingét, gatya ját, kabátját, nadrágját becsavarta kék festőből való kalapos kötőjébe. Átkötötte, vállára vette, cipelte tovább. Bizony toprongyosak, szánalmasak is voltak szegény mesterlegények. Autó, motor, bicikli, vonat még álomban sem volt. Nem is lehetett. Menni azonban kellett. Az országút pedig akkor is csak hosszú volt, és járhatatlanabb mint most. Ütjukban sokféle nehézség állt. Kevés munka, kevés kereset, kevés enniinnivaló. Sok csalafintaság, rászedés, furfang pattant ki az agyukból. így aztán nem lehetett csodálkozni azon, amiket ők vásári alkalmakkor a Laci konyhába vagy azon kívül elbeszélgetnek egymásnak. Megtudtuk azt is, hogy ették meg a miskolci kocsonyát fogadásból. Miként húzták ki a csökmőiek a sárkányt a rétalji tóból. Van eset, hogy néha szerencse környékezi a vándorló mesterlegényt, kivált hogyha az illető kalaposlegény. Nagyvárad felől jött a hír. A nagyvárad—aradi országút mellett a nagyszalontai Kölesér partján állott a nagyméretű, híres „Kajla'' nevezetű beszálló. A nagy kereskedelmi úton néha 20—30 szekér lovai pihentek egy éjszaka a fogadóban. A vendégfogadós hozzá volt szokva, a hirtelenében érkezett és hirtelenében to-