Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

villák két ágban, három ágban, négy ágban. Piszkáló vasak. A zsákban maradt vasak között aztán a szekér részekhez valók, nagy karikák vendég oldalhoz, kis karikák kocsi rúdaKhoz, ostorokhoz, saroglyákhoz, és sorban az egyenes és görbe vasak. A zsákban maradt vasak között aztán kiömlesztés után szabad a vevőknek durkálni is. Különben, akik nagyon válogatnak, azokat figyelmezteti: „menjenek haza az asszonyhoz". Vagy küldi azokat Lóvadkához a konkurenshez, a gazdag vaskereskedőhöz. Jönnek a vevők, és nézegetnek, olyikat figyelmezteti is: „Na mit keres kend olyan soká?" „Mit bámul kend?" „Láthatja, hogy ez nem menyasszony." Másiknak mondja: „Tegye le." Addig fogdossa kend, hogy lehull a rozsda róla. Valaki gyengének találja a saroglyához való karikát. „Na vigye el Sándor kovácshoz, aztán húzassa kend az orrába, majd meglátja, hogy nem lesz gyenge." Ha valaki felmérgesít

; azzal csúfolódva, hogy „Hiába jó ez is, de csak jobb a vasboltban," akkor hangosan mondja: „Tegye le, hagyja itt, menjen Lóvadkához!" Valaki aztán, aki ismeri a gyengéjét Budás Mojszi bácsinak, súgja: „Na Budás úr most mégis csak jó lenne egy kis pohár vadka". Erre az öreg Mojszi elmosolyodik és annyit mond: „Jó hát." Mojszi bácsi ugyanis nagyon szereti a pálinka italt, Mojszínál mindig megtalálják azt, amit máshol nem találnak meg, és ami nekik éppen nagyon szükséges. Nem is volt Mojszi bácsinak semmi baja. Csak nem szerette a dúsgazdag vaskereskedőt Lavatka Józsefet, akinek mint láttuk, kettős malma volt a Keskeny utca végén, és egy nagy vaskeresk,;dése a főtéren. Az öreget szerette a nép, a szegényebbek meg különösen. Mert ha egy szegény ember házat vert magának, vályogból, földből és már annyira volt, hogy ajtót, ablakot kellett feltenni, Mojszi ócskavasas minden további nélkül odaadta hitelbe az ajtó vagy ablakfelszereléshez szükséges dolgokat és apró törlesztésekben is elfogadta a tartozás kiegyenlítését. Mojszihoz hasonló árus volt Pincsi, aki azonban nem pénzért árult, még a békési vásáron sem, hanem tányérral, csuporral fizetett. Zsákszámra szedte az ócska rongyokat, és az állatcsontokat. Kirakta a cifra tányérokat, csuprokat sorba a gyékény-