Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban

A Lebuki-csárdát megemlítő híres népballadát is sikerült töredékesen lejegyeznünk Árpádhalma Orosházával határos részén, a csárda helyétől kb. 2

l

/

2 km-re: „Nem messze van ide Kismargita, Környös-körül folya azt a Tisza. Közepibe a Lebuki-csárda, Abba mulat egy betyár magába. * Elől jön a zsandárok káplárja, Egyenest a Lebuki-csárdának. „Amint látom, gyünnek a zsandárok. Már messziről fénylik a csákójuk." ..Hát ez a szép pej paripa kié?" „Jó bort iszik annak a gazdája, Most gyütt ide, nincs egy félórája." „Szép csárdásné, kűggye ki egy szóra, Nem bántjuk mi, csak kérjük a jóra." * „Ki se megyek, meg se adom magam, Ha úgy tetszik, vigyék el a lovam." Lovam, lovam nem annyira bánom, Csak a nyeregszerszámot sajnálom. Száz forintot adtam egy szép lóért, Másodikat rávaló szerszámért, Harmadikat egy szép barna lányért, Kit nem adnék az egész világért." (Samu Pál és neje, sz. Arany Lídia 77 éves, Árpádhalma.) Megjegyzendő, hogy a ballada eredetileg a Szeged közelében levő Lebuki-csárdáról szól.