Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban

Az egyik híres csapiárost a csárdában, a 90-es években, Horváthnak hívták. Hatalmas erejű ember volt, ha a szükség úgy hozta, három duhajkodó részeget is ki tudott dobni a csárdából. Rendkívül jó titoktartónak ismerte mindenki, emiatt a betyárok szívesen jöttek hozzá. Volt Horváth csárdásnak egy gyönyörű szép lánya, akihez a Mónus-család egyik legénytagja járogatott és mivel nála volt a magtárkulcs, sok búzát elhordott innivalók fejében a csárdába. Nagyhírű szerelmük köznapian végződött: a Mónus-gyerek katona lett, és mire leszerelt, a lány már férjnél volt. A csárda mögött volt egy mély gödör. Verekedések után a halottakat oda dobták be és földet löktek rájuk. (Molnár Imre.)'' 6. Itt említjük meg. hogy az utóbbi években Gunda i. m.. Szűcs Sándor: Békési históriák (Gyula, 1959. és i. m.. Béres András: Tiszántúli híres betyárok (Gyula, 1961.), Avasi Béla: Betyár búcsúztató Néprajzi Közlemények 1956. 211—216.. Nagy Czirok i. m. és e sorok írója közölt dél-alföldi, betyárvonatkozású néphagyományokat, tudtunkra.