Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

III. A dél-alföldi betyárvilág eseménytörténete és a híresebb betyárok

Vékes megállapításai azt mutatják, hogy az abszolutizmus éveiben a császári hatóságok nem engedélyeztek nagyobb rendészeti hatáskört és fegyveres erőt még a talpnyalókból kinevezett, alig önálló megyei és városi vezetőknek sem. annyira nem bíztak a magyarokban. A viszonyokat nem ismerő zsandárokkal, katonákkal pedig nem sokra mentek. A Csongrád megyei főnök az 5 megyebeli csendbiztost állandó és együttesen szervezett járőrözésre hívta fel. Mivel „a főnökséghez a néptől többrendbeli olyan panaszok érkeztek volna, hogy a Csendbiztosok egyedül és többnyire csak a falukban és községekben tartózkodnak, a pusztákra és tanyákra pedig csak legényeiket szokták küldözni." A Csongrádon működő Kiss Imre csendbiztost a többi fölé ellenőrnek rendelték és intézkedési joggal ruházták föl.

1

"" Mindez nyilván ellentéteket szült a komisszárosok között, aminek csak a betyárok örülhettek. A Tisza és Maros mentén elterülő, felkutathatatlan rétekben ,,az e környéken lappangó betyárok mostani időben leg biztosabb búvó helyekül és lakásokul a réteken lévő szigeteket, vagy apróbb száraz helyeket használják, — oda egész csoportosan kihúzódván lakni, éjjeleken csclnakokra ülve merész rablásokat követnek el". Ennek megakadályozására szigorú parancs született, amely szerint: 1. minden ladikot és csónakot meg kell számozni; 2. a cscnaktulajdonosok csak megfelelő igazolással rendelkezőket vihetnek át a folyón, vagy kölcsönözhetnek neki csónakot; 3. a rendelet megszegői azonnal letartóztatandók; 4- a csendbiztosok perzekútoraikkal razziázzák végig a réteket és egyúttal szedjék össze a csónakokat."

0 A csendbiztosok ezután néhány hétig a rétben voltak. Július 5-én (1851) Vékes és emberei a makói határ Gringéc nevő szigetén rövid üldözés után elfogták Topán János és Krizsán János betyárokat. Tovább csónakozva a Tisza felé, a percsorai szigetnél egy magános ladikot látva nyomára akadtak Tót Fista közismert szegénylegénynek is. Tót Pista egy juhakolba menekülve fegyverrel védekezett, amíg az egyik pusztázó golyója meg nem ölte. (A fegyvereken kívül mindössze szap109. Uott. 4825/1851. 110. Uott. 4651 1851.