Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
I. A betyárvilág gazdasági és társadalmi alapjai
ságok ettől kezdve ijedtükben igyekeztek segíteni rajtuk. Belátták (a Békés megyei főispáni helytartó jelentése szerint), hogy ,,ha ezen éhség miatt elkeseredett néposztály a segélyrei várakozást megunja, nem kérelem útján fogja egynapról más napra az élelmet megszerezni, hanem szétszaggatva az engedelmesség kötelékeit az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető kitörésekben fogja nyilvánítani elkeseredettségét". 151 A hatósági segélyakció részint pénzkölcsönt jelentett a megyéknek, városoknak és községeknek, másrészt élelmiszerek kiosztásából állott. A kölcsön elsősorban azért volt fontos, mert nagyarányú közmunkák megindítására adott lehetőséget. A mi vidékünkön a vízszabályozás mellett elsősorban az ún. alföldi vasút (a volt alföld—fiumei, ma Szeged—Békéscsaba közötti, 1870-ben megnyitott vasútvonal) munkálatai voltak jelentősek. A nép annyira pénztelen volt, hogy a szigorúbb fagyok beállta előtt, 1863 végén még karácsony és újév hetében is 5553 munkás dolgozott a töltésépítésnél. (Csabán 448, Orosházán 767. Vásárhelyen 2278, Szegeden 2060.) Az 1864 tavaszán újrakezdődött és rosszul fizető vasúti földmunkához oly nehéz volt bejutni, hogy a Szegedi Híradó vásárhelyi levelezője szerint ., . . . sok szegény ember 4—5 napig is eldolgozgat fizetés nélkül, csakhogy munkát kaphasson". I5:! 1863—64ben történt meg a Szentes—Orosháza közötti út egyik szakaszának javítása is. (A nép még az első világháború előtt is ..insíges út"-nak nevezte.) A közmunkák elég keveset segítettek a bajokon. A nyomor és az éhezés oly nagymértékű volt, hogy Szegeden, Vásárhelyen. Nagylakon IV ' és másutt is ún. „levesintézetek" szervezésére volt szükség 1864 tavaszán. Hatósági inspirációra felállított jótékonysági intézményekként működtek ezek, ahol a legelesettebbeknek hivatalosan is elismert szegények kenyeret és esetleg főzeléket kaptak. A szegedi „levesegylet" 3 kony151. Uott. 81. 152. Szegedi Hiradó 1864:5. sz. (január 16.) 153. Uott. 1864:27. sz. (április 2.) 154. Vásárhelyről és Nagylakról, Szegedi Híradó, 1864:11 és 23. szám (febr. 6. és márc. 19.)