Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
Függelék: Csongrád vármegye 1806-ban készült rendszabásai a betyárok ellen, a közrendészet tárgyában
c) A' nyilvánságos s zegényeknek gyermekeit ingyen taníttassák; set a' mennyire lehet, kivált a' jobb igyekezetüeket, 's elmésebbeket a' Közönségesbül, a' vagy, Jól-tevö Kere s ztónyek adakozásábúl ruhá s ztassák, és s egítte s sék. d) A' midőn a' gyermekek az Oskolákból ki-kerekednek, Szüleik által a' ro s z társaságoktól, 's példától oltalmazta s sanak, és így betsületes ha s znos Polgárokká, nem pedig korhelekké a' vagy éppen gono s ztévökké nevelte s senek. Továbbá őket ti s zte s ségesen ruházzák, nem pedig zsíros, büdös, és undorodást okozó öltözetekben jára s sák, 's az által is s zelídségre. jámborságra s zoktatván. a' pima s z kevélységtül. s zilajságtól elvonyák. Végre s zorgalmato s san az Isteni ti s zteletre járassák, és a' Prédikátzióknak, közönséges Tanításoknak halgatására s zoríttsák. e) A' Házi Gazdáknak is különö s sen, és s zoro s sabb felelet terhe alatt meg parantsollyák, hogy tselédjeiket, ha tsak otthon maradásuk múlhatatlanul meg nem kívántatik, Ünnep, és Vasárnapokon Templomba jára s sák. f) Ünnep, és Vasárnapokon a' Helységet körül jára s sák, és a hol az Isteni ti s ztelet tartásának ideje alatt valaki korhelykedésen, vagy dobzérodáson találtatna, a' Helység Házához hajta s sák, és érdeme s zerént, meg fenyítte s sék. VII-szer: Nem lehet tagadni, hogy a' ro s z életnek 's azt követő gono s zságoknak második főbb kútfeje, a' s zükölködök által köttetett illetlen Háza s ságok. Tapa s ztalásbúl tudjuk, hogy több rendbéli s zülék gyermekeiket idő előtt, 's a 'nélkül hogy meg s zokott életük módjára elegendő Javakat adnának, meg házasíttyák, 's magoktól el küldik, tsak hogy nyakukról le rázha s sák; 's végtére meg átolkodott gono s zságra vetemednek, ennek okáért s zoro s san meg hagyatta s son; hogy a) A' s zülék gyermekeiket magoktúl el küldeni, 's ellenben a' gyermekek Szüleiket el hagyni a' Bíróság híre nélkül ne meré s zellyék.