Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban
éves fm. Kondoros). Hogy Rózsa Sándornak milyen nagy tekintélye volt, mutatja a következő eset: A szarvasi kisnemasek, köztük egy Ruzicska nevű is, orgazdasággal foglalkoztak. Egyszer Veszelkát üldözték a pandúrok és beköszönt Ruzicska tanyájára, azután elrejtőzött egy szárkúpba. Ruzicska 9 éves fia a tanyához érkező pandúroknak elárulta volna Veszelkát, de annyi ideje sem volt, hogy kimondja, hol rejtőzik Rózsa Sándor jobbkeze, szándékát sejtve apja egy csapással agyonütötte. A pandúrok Ruzicskát azonnal vasra verték. Veszelka ezalatt meglépett. (Kovács György, 55 éves fm. Kondoros.) A néphit minden híres betyárról azt tartotta, hogy nem fogja a golyó. Rózsa Sándor esetében így magyarázzák ezt: Egyszer Rózsa Sándorék a vásárból lovat loptak, a csendőrök azonban üldözőbe vették őket. Előlük egy templomba menekültek, az üldözők pedik nyomot tévesztve elrobogtak a templom mellett. Rózsa Sándor és legényei a papot magukkal vitték, hogy prédikáljon nekik. Három hétig ott tartották, majd annak fejében elengedték, hogy a pap egy zacskót adott Rózsa Sándornak, melyben kilenc, Sándor névre keresztelt gyerek köldökzsinórja volt. A pap ki is próbálta a zacskó csodálatos erejét: a betyárvezér nyakába akasztotta és rálőtt, a golyó azonban lepattant Rózsa Sándorról. E zacskónak köszönhette a híres betyár, hogy öreg korában, a börtönben halt meg. (Hegedűs András fm. elbeszélése alapján, Czuczi Sándor tanuló gyűjtése- Az orosházi II. számú iskola történelmi szakkörének „Orosháza népi hagyományai" c. gyűjteményéből, Domokos Mihály tanár szívességéből.) Az igazságtevő Rózsa Sándorról beszél egy másik érdekes visszaemlékezés, mely elmondja, hogy a betyárok rablásai miatt az orosházi gazdagabbak nem merték kiengedni jószágaikat a mezőre. Az egyik gazda bérese már nem bírta tovább nézni az állatok sínylődését és gazdája tilalma ellenére kihajtotta a marhákat a legelőre. Ott, azt gondolván, hogy úgyse jönnek arra betyárok, elaludt. Arra ébredt, hogy Rózsa Sándorék bekerítették és elhajtották az állatokat. A betyárvezér odalovagolt hozzá és azt mondta: „Mondd meg a gazdádnak, hogy ne merjen bántani!" A gazda nem is nyúlt a