Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban

IV. A BETYÁRVILÁG EMLÉKEZETE AZ ÉLŰ NÉPHAGYOMÁNYBAN A nép hálás emlékezete kimeríthetetlen gazdagságban őrzi a betyárvilág emlékeit. Az elbeszélésekből színes, eseménydús világ bontakozik ki, sajátos hangulatával, ízig-vérig alföldi vonásaival. Alapjában véve nem igen volt a betyárvilágnak olyan jelentősebb eseménye, melyről a nép ne tudna. Az, hogy a falvak, tanyák lakói mire emlékeznek vissza, népi szempontból egyben értékmérőt is jelent. A nép csodálatos válogató ösztöne csak az arra érdemes vonásokat őrzi meg, itt-ott azonban a ponyvák olvasásának romboló hatása is megmutatkozik. A legtöbb érdekes visszaemlékezést a vásárhelyi puszta hajdani lakóinak leszármazottjaitól lehet hallani, de az egész Alföld bőséges tárháza a népemlékezet igazgyöngyeinek. Teljesen összegyűjteni sohasem lehetne őket, pedig minden fáradságot megérnének. Anyagunk legnagyobb részét Orosházán és környékén jegyeztük fel 1956—1961 között, jobbadán ízelítőül. * A vásárhelyi pusztán hajdan nagyarányú pásztorélet folyt. Ennek nyomai ma már alig vannak meg. A hatalmas vásárhelyi pusztából 1858—1860 körül a kutasi és a tatársánci pusztákat a városi háztulajdonosok között kiosztották. Minden ház után 540 négyszögöl (1 kisföld) földet ingyen adtak, de csak kevesen fogtak hozzá a műveléséhez, mivel nagyon messze volt és kevés is arra, hogy meg lehessen élni belőle. „Nem vót a fődnek böcsülete, a távoliakat öt-hat forintért is eladták. Vótak olyanok, hogy összevettek egy csomót és rákötöztek.