Hanzó Lajos: A földkérdés alakulása Békés megyében a XIX. század második felében (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 51-52. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

Pusztaföldváron „ „ 855 „ „ Sámsonban „ „ 916 „ „ Szentetornyán „ „ 813 ,, „ Vésztőn „ „ 1216 „ ,, 83 A XVIII. századi keletkezésű községek és a telepes falvak mellett megyénk, földjén még un. kincstári telepítések is talál­hatók. Ezek sorsának feltárása a későbbiek feladata lesz, mégis a parasztság földszerzésre irányuló törekvéseinek vizsgálata során elkerülhetetlen e téren is egy összefoglalás elvégzése. Tekintettel arra, hogy ezek a községek eddig lakatlan terüle­teken keletkeztek, másfelől pedig a kincstár és nem magán­birtokos szerződő partnerei voltak a parasztoknak, arra le­hetne gondolni, hogy helyzetük kedvezőbb volt, mint az eddig tárgyaltaké. Mezőkovácsháza, Református-Kovácsháza, Vég­egyháza, Pitvaros, Kisiratos, Apácza, Nagybánhegyes, Dombi­ratos, Kunágota, Kövegy, Nagymajlát, Ambrózfalva és Ma­gyarbánhegyes parasztságának sem volt azonban kedvezőbb a helyzete az előbbieknél, mert „minden állandó szerződés híján és a jogvédelem biztosítéka nélkül, kizárólag az uradalmi tisz­tek szeszélyétől függően voltak kénytelenek földjeiket mű­velni". Ezeknek a parasztközségeknek bérleti viszonyai figye­lemreméltók. Návay Lajos úgy véli, hogy ezeknek szerepük lehet egy középbirtokos réteg kialakulásában. 84 Itt, ezt a kérdést csak annyiban lehet érinteni, amennyiben összefügg az egész vidék földproblémájával. Midőn 1858. évi birodalmi törvénylapban megjelent rendelet lehetővé tette azt, hogy a parasztok az ún. kincstári birtokok földjére telepedhes­senek, a megye parasztsága egy hosszú ideig elhúzódó vándor­lásba fogott. A Körösvidék parasztjai jelentkeznek a kincstári területeken való letelepedésre. Medgyesegyházán pl. csabai, orosházi és hódmezővásárhelyi lakosok ütnek tanyát. Almás­kamarás 123 eleki családnak adott helyet, de a letelepülők kö­zött találunk Heves, Pest, Gömör megyei parasztokat is. 85 Ezek 83 BMJZK. 1891. 84 Návay: Alföldi munkáskérdés. Budapesti Szemle. 1896. 194. 1. 85 V. ö.: Hanzó Lajos: Békés megyei szegényparasztság települési moz­galmai a XIX. sz. II. felében. Békés megyei Oktatásügyi Híradó. 1956. május 22.

Next

/
Thumbnails
Contents