Hanzó Lajos: A földkérdés alakulása Békés megyében a XIX. század második felében (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 51-52. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)
Ennek következtében sok gátló körülményt kell legyőzni a kérdés vizsgálata alkalmával. A földkérdés alakulásával kapcsolatos forrás a jelzett időből főleg a belügyminisztérium 1867—1900 közötti anyagában fedezhető fel. Ez azonban nem elegendő arra, hogy a földkérdés alakulását még megközelítően is fel lehessen tárni. Ennek, folytán jelentős mértékben kell szóhoz juttatni a vidéki levéltárak, múzeumok eddig feltáratlan anyagát is. E munka során tehát súlyponti szerepet egyes kérdések elemzése alkalmával az utóbbiak nyernek. Éppen a következők fogják bizonyítani azt, hogy a már jelzett parasztmozgalmak nem egyszerű közigazgatási problémát vagy éppen rendőri ügyet jelentettek, hanem jelei voltak annak az egyre elmélyülő válságnak, mellyel a dualizmus rendszere ebben a korban küzdött. A történetkutatásnak éppen az a feladata, hogy rávilágítson azokra a tényezőkre, melyek a nagybirtok továbbélése következtében, továbbá a feudális maradványok révén súlyosbították a fcldmunkásság és szegényparasztság sorsát. Szükségesnek látszik továbbá az is, hogy történetkutatásunk vizsgálja meg azokat a különbségeket is, melyek a parasztságon belül keletkeztek. A Viharsarok, gazdaságtörténetének egyik legelhanyagoltabb korszaka éppen a kapitalista fejlődés egyik fontos szakasza, a XIX. század második fele. Pedig az adatok nyomán pontosan követhető a megyei mezőgazdaság kapitalizálódásának folyamata. E téren nem egy probléma vár még kidolgozásra, mely megvilágíthatná a Körösvidék társadalmi fejlődésének sok kérdését is. Ezek között egyik legjelentősebb kérdés a szegényparasztság és földmunkásság gazdasági helyzetének vizsgálata és kihatásainak feltárása. A továbbiakban ezen hiányok pótlása felé teszünk egy lépést. E dolgozat parasztságunk legalsóbb rétegeinek szociálökonomiai helyzetét kívánja tisztázni és éppen ezért a földkérdés itteni alakulásának megvilágítására tesz szerény kísérletet. K A földkérdés alakulása Békés megyében rendkívül kedvezőtlen volt. E probléma gyökerei visszanyúlnak még a feuda-