Hanzó Lajos: A földkérdés alakulása Békés megyében a XIX. század második felében (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 51-52. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

ugyanazon jelenségek. így pl. 1893-ban ismét rendkívül ala­csony színvonalra szállnak le a gabonaárak. 112 Ilyenformán nem lehet csodálkozni a parasztok tartózkodásán sem. Joggal írhatta Bosnyák Károly, hogy ,,a gazdaközönség a nyomasztó helyzet súlya alatt. . . aggódva kémleli mi következik majd még ezután?" 113 A természeti csapások súlyosan érintik a bérlőket, hiszen, mint arra példát láttunk, sokan azért vállalkoztak ezeknek a viszonylagosan drága bérleteknek a felvételére, mert nem rendelkeztek földdel, vagy egyáltalában nem, vagy pedig olyan kevéssel, ami megélhetésükhöz vagy gazdasági megerő­södésükhöz nem elegendő. A természeti csapások között említhető a visszatérő aszály, mely az egykorúak szerint is szinte sivataggá tette a tájat. A silány búzatermés mellett még silányabbra sikerült a tengeri és a szálastakarmány-termés, olyannyira, hogy a gazdasági­lag gyengébb parasztok még az állatállományuktól is alacsony áron voltak kénytelenek megválni. 1863-ban, majd pedig 1894-ben érte katasztrofális aszály ezt a vidéket. A zöld ga­bona porfellegben úszott, aratáskor kévébe sem lehetett azt kötni, a tengeri holdanként 2—3 mázsás termést adott, a ka­szálóknál is két hold nyújtott egy mázsa gyepszénát. Ilyen al­kalommal állathizlalásról sem lehetett szó. Ennek következtében a bérlettel próbálkozó parasztok nagy része tönkrement. Itt is előfordultak olyan esetek, mint ami­lyennel az ország más részein találkozni, 114 hogy a parasztok az uradalomtól kérnek kölcsön pénzt vagy gabonát és ennek fejében teljesen lekötik munkájukat. (Vidékünkön ilyesmivel elsősorban a hosszabb ideig szerződéses viszonyban levő do­hánykertészeknél tal álkozunk.) 115 Bosnyák adatai azért is érdekesek, mert rendkívül széles te­rületről szedte össze azokat, hiszen a nagyszánási, derekegy­házi, sándorfalvai, fábiánsebestyéni, bánfalvai, királysági ura­112 U. o. 1890-es jelentés 87,1890. 113 U. o. 1893-as jelentés. 150 1893. 114 U. o. 1894-es jelentés. 7/1895. 115 Hanzó: A délalföldi Károlyi uradalom gazdáik. 71. 1. 4f.

Next

/
Thumbnails
Contents