Dankó Imre: A gyulai fazekasság (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 48-49. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

Szilke (díszedény). Adatait lásd a készítményjegyzék 13. pontja alatt. Ez az edény is az 1913. évi agyagipari tanfolyam hatása alatt készülhetett. A vőfélyek is rendszerint díszes, ajándékba kapott kulacsokkal jártak el tisztükben. Odahaza aztán ezek a vőfélykulacsok a szoba falára kerültek addig, amíg tovább nem ajándékozták őket. Az ételhordó szilke kint állt a konyhában, de a díszes, lábasos szilkének a szobában, a sublóton volt a helye. A gyerekágyas asszonynak ilyen díszes, lábasos szilkében vitték az ebédet. A polgári ízlés terjesztette el a süteményes tálakat, amikből aztán rövidesen minden különösebb funkció nélküli dísztálak lettek, valamint a vázákat is. A cserépedények zöme a kamrában volt található. Itt függtek a falon a ritkán használt nagy tálak, itt álltak a nagy fazekak is. Téglára állított deszkákon itt sorakoztak egymás mellett a különböző fazekak, bödönök: a túrós fazék, a lekváros fazék, a vajas szilke, a káposztás fazék, a tojásos bodon, a lisztes bodon. Nyáron itt altatták a tejet a kisebbnagyobb köcsögökben. Alkalmilag, különösen télen a nagy fazekakat és tálakat is felhasználták, babot, borsót, lencsét, mákot, kölest, aszalványokat tartottak bennük. Disznótorkor meg éppen minden edény foglalt volt. Ilyenkor kiürült a kamra. Az egyik tálban a disznó vérét fogták fel és kavarták ki, a másikba a belet tették, majd pedig mosták