Dankó Imre: A gyulai fazekasság (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 48-49. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

Oros (kis oros). Adatait lásd a készítményjegyzék 7. pontjában. repedt vagy kilukadt, összeállították és összedrótozták. A drótozást is tótok végezték. A vásárszélben, a Bárdos-parton vásárokon mindig üldögélt három-négy drótos-tót, akik a megvásárolt fazekakat, lábasokat azonmód, frissibe megdrótozták. Hacsak kilukadt egy kicsit az ilyen nagy edény, elvitték valamelyik fazekashoz, aki aztán egy kis agyaggal befódta és valahogy ki is égette, mert a folt szép rózsaszínre volt mindig égetve, amikor az ilyen edényt visszahoztuk — mondja Gombkötő néni (19). Odahaza a különböző cserépedényeknek meg volt a maguk helye. A tányérok a kaszniba kerültek szépen egymásba téve. Ha olyan volt a kaszni, hogy a tetején tányértartó is állt, akkor a tányérokat azon tartották. A kaszninak a pitvarban volt a helye, itt voltak a falon a rácsos, fogas tányértartók is. A tányéros részeikbe tányérokat állítgattak, de a fogasokra nem ruhát akasztottak, hanem csuprokat, bokályokat. A pitvar falára kevés tányért aggattak, ha tányértartós kaszni vagy fogas volt a háznál akkor meg egyet se. A pitvar (konyha) falába vert szögeken függött két-három kisebb-nagyobb tál és legalább egy szűrőtál (laskaszűrő). A nagy leveses fazék a konyha belső sarkában állt, a külső sarok a vizes korsó vagy kanna helye volt. Ez utóbbi alá rendszerint 19. özv. Gombkötő Jánosné Kiss Juliánná 70 éves, Gyula, Dobozi út 5.