Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

IV. A gyulai vásár jellegzetes alakjai

mas, széles karéjokat lehetett szelni, jól rá lehetett fogni a szalonnát, a kolbászt, de a hagymát is jobban lehetett mellette tartani, mint az később divatba jött, de már a sütőasszonyok által nem készített veknis kenyerekből vágott kicsi, keskeny karéjoknál. Egy asszony egy-egy alkalomra 10—12 kenyeret sütött. Egy-egy kenyér 8—10 fontos volt, kisebbet vagy nagyobbat nemigen készítettek. A kenyerek elkészítése, árulása teljesen a sütőasszony dolga volt. A liszt előállításában, a tüzelőanyag beszerzésében és a kemence befűtésében segédkezett csak neki a férje. A kenyeret is a férj tolta föl a piacra, de azután hazament. A hófehér kenyerek komlóval készültek, a kovászt mindig visszahagyták, hatalmas dagasztó teknőben dagasztottak. Egy kenyérre 5—6 font lisztet számítottak. Számítottak a szaporításra is, és óriási gyakorlatuk révén sikerült majd mindig közel egyformára szakítaniuk a kenyereket. A gyékényszakajtókba hoszszabb-rövidebb ideig kelesztették még a kenyereket, aztán bevetették. Bevetés előtt a sütőlapáton szájat csináltak nekik, azaz felvágták őket. A kenyeret két-két és fél órán át sütötték, közben megmegnézték, hogy milyen a pirulása. Amikor a kenyér mindenütt szép pirosra megsült, kiszedték és a konyhában előkészített asztalokra rakták. Itt hűltek ki, és innen vitték őket másnap a piacra. Érdekes látványt nyújtottak a fekete ruhába öltözött, fekete fejkendős asszonyok, fehér melles kötényeikben, ahogy asztalaik előtt álldogáltak. Esős időben vagy havazáskor sátrat is vontak az asztal fölé ponyvából. Az olyan sütőasszonyok, akik cipót is sütöttek vagy lángost is készítettek, sokkal többet bajlódtak az eladással is. A cipók nem voltak egyformák. Nem lehetet átaljában alkudni rájuk, a lángos pedig csak addig volt kelendő, amíg meleg volt. Ha kihűlt, akár ingyért is oda kellett adni. A kihűlt lángost legtöbbször aztán a koldusok kapták meg. A CIGÁNYKUPEC A cigánykupecek minden gyulai állatvásár jellegzetes alakjai voltak. A fényes csizmás, jó ruhájú, zöld kalapos, kackiás bajszú, barnaképű cigánykupeceket messziről meg lehetett ismerni. Rendszerint csoportosan járták fel s alá a vásárt, egymásközt hangosan beszéltek cigányul. Vásárolni mindig a vásár végén szoktak, amikor a kimaradt állatokat olcsóért megszerezhették. Különösen lóval foglallalkoztak előszeretettel, másféle állat nem is érdekelte őket. A vásár valamennyi lovát ismerték, mindent tudtak róluk. Szemmel tartották az üzletkötéseket, tisztában voltak az árakkal és azzal is, hogy kinek mennyi pénze van. Sokszor megesett, hogy a cigánykupecek egyéni kívánságokat, megbízásokat teljesítettek. Ilyenkor aztán például egy-egy fekete, csillagos homlokú lóért felhajtották az egész Alföldet. A cigánykupec azzal is magabiztosságát jelezte a vásárban.