Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

ban keveset törődtek a cégérrel és a kiírással, hagyományosan ismerték a kocsmárosokat, lacikonyhásokat és sütögetőket. Tudták, hogy melyik kocsmáros milyen bort mér, hol, melyik sátorban, milyen íze van a lacipecsenyének, hogyan csinálják és mennyiért adják a sültkolbászt, hol legjobb a paprikáshús. A legtöbb sátorban gyulai és Gyula környéki bort mértek. Ezek azonban elég gyönge minőségűek voltak. A vásározók inkább megkeresték az Arad hegyaljai, különösen pedig a csatári borokat mérő sátrakat. A pálinka sem volt egyforma. A Belényes vidékéről hozott szilvapálinka volt a legkeresettebb. Oláh pájinkának is nevezték. A sör inkább csak nyárban fogyott, de akkor megkövetelték, hogy hideg legyen. Ügy a 70-es évekig körülbelül, a mézeskalácsosoknál méhsert is lehetett kapni, sőt magánosok is árulták, de aztán teljesen eltűnt. Különösen a nyári vásárok voltak tele vízárus öregasszonyokkal és gyerekekkel. Egyegy vászonkorsót vagy bádogot a karjukra öltve meg egy csuprot a kezükben tartva járták a vásárt és kínálták a vizet: „hideg a vizem! hideg a vizem!", vagy ha hosszabban kínálták: „friss vizet igyanak, jó hideget!". Ha a regálé bérlő bora, söre nem volt megfelelő, hetekig elvitázgattak rajta, és még újságcikk is lett belőle, mint 1872-ben is a kisasszony-napi vásár után. „Regálé bérlőnk — írja a felháborodott vásározó —a vásár folyama alatt megmutatta azt, hogy ő az úr mindenki torka felett Gyulán, és a ki szomjas, annak okvetlen azt kell inni, a mit az ő nagylelkűsége mér. — A ser savanyú romlott volt. hogy minden jó lélek az első korty után dicsérte az urat; ennek azonban koránt sem ő bérlősége az oka, hanem a közönség, miért nem itta addig, míg jó volt? és minek engedte megromlani? A huszonnégy krajcáros pedig valódi bicskanyitogató volt, ez különben most is az. ennek meg az úristen az oka, miért adott savanyú bort? Hogy pedig mindezek oly szép és ékes rendben vannak, dicsértessék mindezekért az arra hivatott közegek körültekintő buzgósága''.

76 Külön kell még szólni a sütögetőkről egy keveset, mert talán egyetlen vásárban sem lehetett annyit találni, mint Gyulán. Legtöbb je a külsővásártéren ütötte fel a sátorfáját, de mindenütt másutt is megtalálhatók voltak, öreg üstház, rajta hatalmas tepsi volt felszerelésük lényege. Jó időben legtöbbjének sátora sem volt, a katlan mellett egy asztal meg két lóca volt berendezésnek. De bizony sokuknál még ez is hiányzott! Aki vett valamit, szépen állva megette; sokszor tovább is ment rögtön. A sütögetők általában asszonyok voltak. Jó előre fölkészültek a vásárokra, piacokra. Levágtak egy-két süldőt, libát-kacsát bontottak; kolbászt, hurkát készítettek. A vásáron aztán kipakoltak. Sütötték a finom pecsenyét, a jófajta oldalast, a kolbászt, a hurkát, a liba-kacsamáiat, combot, koldusernyőjét. Kipirulva forgolódtak a katlan körül. Nagy sütögető villával forgatták a zsírban a 76 Békés IV. (1872) sept. 15.