Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

A cigány kupecek mindig nagy számmal keresték föl a gyulai lóvásárt. Legtöbbjük Erdélyből és a Délvidékről jött. összevásárolták a nekik tetsző lovakat. Amelyiket lehetett, följavították, betegségeiből kikezelték, és aztán továbbadták. Azokat a lovakat pedig, amelyekkel már nem lehetett mit kezdeni, széthordták a falvakban és a tanyákon a dögkerekekre. A cigány kupecekhez hasonló társaság volt a herélők és miskárolók csoportja. Gyulai és a környező falvak .szegény embereiből kerültek ki. Némelyiküknek igen nagy tekintélye volt és általánosan ismerték. Sok vevő itt, még a vásár tartama alatt kivágatta vagy miskároltatta sertéseit. Leginkább a szöllőszélben dolgoztak, de hívásra elmentek a házakban levő karámokhoz is. Sok volt közöttük a cigány, különösen Kétegyházáról. A juhokat, kecskéket, a szamarakat és az öszvért kisjószágnak nevezték. Belőlük is mindig eleget hajtottak föl a gyulai vásárokra, természetesen juhból a legtöbbet. Adatközlőim legkorábbi emlékei között még szerepelnek a nagy nyájakban Karcag vidékéről, a Hajdúkerületből, a Sárrétről, az Érmellékről és egyebünnen hajtott csavart szarvú, hosszú, fekete gyapjújú magyar juhfalkák. Ezek a múlt század 60—70-es éveire fogy adóztak el és jöttek helyükbe a gyapjú birkák. A mócok Belényes vidékéről mindig óriási nyájakkal jöttek. Az oláh juh hasonló volt a magyar juhhoz, de aztán ezek kezén is a gyapjas birka terjedt el. A birkákat a juhászok nagy nyájakban terelték terelő kutyák segítségével. A juhot legkönnyebb volt valamennyi állat közt hajtani. Az állathajtás egyik nagy, de általános érvénnyel nem rendezett kérdése volt az útközben, a hajcsárok keze alatt elhullott vagy elveszett jószágok ügye. A megegyezésnél ezekről nemigen esett szó. ha ez a kérdés mégis szóba került, azzal intézték el, hogy a hajcsár felel a jószágokért. Ha a jószág elhullott, a hajcsár a bőrével számolt. és általában a vételár felét fizette meg. Más volt az eset, ha ellopták a jószágot, vagy útközben elbitangolt. Ezt vagy hitte a gazda, vagv sem. Ilyenkor a teljes vételárat meg kellett fizetni. Az elszámolások azonban nem mentek simán. Minthogy pontos megállapodás általában nem volt, sok félreértés adódott. Elhullás esetén a hajcsár azt igvekezett bizonyítani, hogv a rábízott állat beteg, dögös volt, ő nem hibás; tehát nem is fizet. Még a vételár felét sem. Elbitangolás esetén pedig betyárokra, tolvajokra hivatkoztak leginkább. Pörlekedésrc azonban nemigen került sor a legelmérgesedettebb esetekben sem. mert a pörlekedés tönkretette volna a hajcsár hírnevét; a következőkben senki sem bízta volna rá a jószágát. Az ilyen ügyeket leginkább csenben, közös megegyezéssel intézték el. A hajcsárok az efféle balul kiütött utat kutya útnak — ebhaszonnak hívták. A külsővnsártér igazi színét és szagát is a lacikonyhák, a kocsmasátrak adták meg. 50—60 sátor is sorakozott effvvégtébe a kétegyházi út mentén, a járlatház mindkét oldalán. Kétféle sátor volt. deszká