Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

ÁRUK ÉS ÁRUSOK A GYULAI VÁSÁROKON Az a sokrétű és színes vásári forgatag — sokadalom, ahogy nevezték — amilyen a gyulai vásár is volt, nehezen elemezhető. A sokadalmak olyan értelemben is sokrétűek voltak, hogy nagyon sok helyről igen sokféle árut hoztak fel rájuk a legkülönbözőbb emberek. Kétségtelen, hogy a külsővásár kevésbé volt színes, mint a belsővásár, de itt is igen érdekes és sokféle áruval, emberrel találkozhattunk. Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jutna Arany Jánosnak különösen a gyulai téli vásárra is alkalmazható képe: Csillámlik a fagy, a hideg kemény; Vaczog a „szomszéd" áruló helyén, Kezében a rőf tánczol és remeg, Hű gazdáját nem egyszer csalja meg: Vigasztalás csak az, hogy a vevőt Háromszor csalja meg, míg egyszer őt. Most a lyány arcza s a mézesbábos orra Sokkal pirosabb, mint nyaranta volna; Most János, a tót, méri sátorát, Meghajtja sűrűn a telt csutorát. A ponyva-árus, szabad ég alatt, Lehintett szalmán fel s alá szalad, Gondolja: beh jó volna egy kemencze Mely a vásárt befűtené egyszerre! Csak úgy neveti őt egy sandaló, Széles gyökérre vergődött kofa, Ki a hidegnek alig néz oda, Fűtvén bokáit bögre-kandaló. A köszörűs aczélja sustorog, Kövérül a víz megfagy míg csorog. Kalmár, szatócs nép tördeli kezét, „Jeszuszt" kiáltoz, s nem leli eszét; Mintha meglopták volna, nyugtalan, Pedig nem épen rossz vásárja van.

72 A külsővásártér, bár zárt egységet alkotott, mégis három részre: sertésvásártérre, szarvasmarha-vásártérre és lóvásártérre tagozódott. Az egyes részeket úgy, ahogy a kétegyházi kövesút választotta el egymástól. Állandó vásári panasz volt, hogy a kétegyházi utat eláll72 Arany János: A laczikonyha.