Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

a veszettség volt. Eljött a pásztor, első volt, hogy kimeszeltette az istállót, a földet jó ásónyomnyira kihordatta, újat hozatott bele, s a jószág nyelve alatt felvágott egy kis eret, öntött bele valamit. Ha pedig már nagyon elhatalmaskodott a betegség, ő sem tehetett mást, mint az akkori állatorvosok, mindjárt a legelején, agyonlövette. Ennyit láttak hát az emberek, asszonyok a „veszett-doktor" munkájából, de azért, hogy mit öntött bele, azt soha senki nem tudta meg. Ezek a pásztorok titkukba a fiukat, ha nem volt, valaki nagyon közelállót avattak be. Ugyanígy értettek a kábasághoz, a birkáknál a büdöskórsághoz, s a körömfájós állat gyógyításához is. Ezeknek az embereknek igen nagy tekintélyük volt. De ahogy kipusztultak a régi állatfajták, az új kereszteződéses jószágok újfajta betegségeket hoztak magukkal, s itt ment csődbe a régi veszettdoktor tudománya. S ezt a hézagot, ami a régi pásztorember gyógyítási módja közt addig volt, amíg megjelentek a tájon az állatorvosok, bizony nem tölti ki semmi. Ha beteg lett a tehén, megint csak az ecetes-sárgaföldhöz kellett folyamodni, ami természetesen semmit sem ért. Csak bizonyos körzetekben volt álltorvos, 15—-20 kilométerre pedig lehetetlen megfizetni a kiszállást. Ma már Ugrán is van állatorvos, a falunak régi vágya teljesedett ezzel. De van 11 kilométerrel odább, Zsadányban, s van 16 km-rel mégodább. Komádiban is. ,, H at V a n f el é , hazafelé... Megnő a gyermek, el virágzik a virág, s az idő rendjén megöregszik az ember. Az ugrai paraszt a halálból nem csinál nagy dolgot. Nem azért, mintha nem szeretné a családját, feleségét. Csak hát ez a világ rendje. A halálán levő ember felveszi az Űrvaosorát, a pap elbeszélget vele, s ez megnyugtató a készülődő embernek. A negyvenes évek elején még éltek a régi öregasszonyok, akik között volt hivatásos siratóasszony. Mert az asszonynak azért meg kellett siratni az urát, jelezve, hogy szerette. A férfiember ilyenkor is tartja magát. Az egyszeri szép özvegy is siratta az urát ilyenformán: „Jaj, jaj, Topa, Topa, Topa! Itthagytál engemet Topa! Mit csináljak mostmár Topa... Hej, Topa, Topa, Topa!" Ment ez fodorkorpára, a lélegzetvételnél súgva kérdezte az anyját: „Itt van Forrás? Itt van, csak sirassad!" Súgta az anyja, mivel Forrás addig is a szeretője volt, s most már elveheti feleségül.. S jajgatott s verte a koporsó tetejét. A halott asszonyt abban a ruhában szokták eltemetni, amelyikben kontyoláskor bevitték az asszonyok menyasszony korában. A siratóasszony kinyújtóztatja, megmossa, felöltözteti, s felravatalozzák. Lányokat temetnek ;

világos ruhában csak. Az ajtóra fekete függönyt tesznek, s akkor este összegyűlnek az asszonyok a halott körül, énekeltek, virrasztanak. Harmadik napon szegelik le a koporsót, s ekkor el is temetik. Nem mindenkit visznek fel a temp-