Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

Természetesen a régiek is, a maiak is nagyon is emberek, s régen az egyház penitentiát rótt a „paráználkodókra". Az 1806-os anyakönyvi bejegyzésben így szól a megrovás: „Gecsei Erzsébet hajadon lány, paráznaságról penitentiát tartván a templomban abszolváltasson". S ha eljött a vasárnap, külön ült a lányoktól, mindenkitől s istentisztelet után elmondta bűnét a gyülekezetnek. A nyilvános bevallástól való félelem is sok mindentől visszatartotta a fiatalokat. De olyan is történt, mint 1793-ban, amikor is: „Én Haraszti Ferenc, feleségemmel Fejér Katával egybe kelésünk előtt parázna életet élvén, mind ketten önként és minden kényszerítés nélkül ajánlottam magamat a különös penitentia tartásra, ugyan azon feleségemmel. Mellyre nézve adjuk ezen tulajdon kezünk kereszt vonását. Úgymint: Haraszti Ferenc x, Fejér Kata x". A házasság előtti ..paráznaság" ma is olyan bűn, amit nem bocsát meg a faluközösség. Megtették pár éve az egyik menyasszonnyal, aki „mindent megengedett" a vőlegényének, mikor esküdött, éjjel hatalmas máglyát raktak az utcán a fiúk. Meggyújtották s olyan világosság lett, mintha meggyulladt volna a föld. Régen is előfordult hát az ilyesmi, de ma sokkal gyakrabban. És ez nemcsak a lányok „bűne". A fiúk magatartása ma egészen meglazult, a lányok úgy fogják meg őket, ahogy lehet. Mert az aztán ma is fennáll még, hogy ha megcsinálta a bajt a fiú, akkor vegye el. így aztán ma sem több a törvénytelen gyermekek száma, mint régen. A régiek így írták be a „fattyú" születését: 1825 Ao Sept. Szabó Erzsók lánya... fertelmeskedett, Váradon a börtönbe vitetett és megseprűztetett..." De a fattyú elnevezése nem megkülönböztetést jelent, ma sem jelent az élő nyelvben, minden kisfiút így hívnak. Az asszonyok a lelkük mélyén azért kicsit megrettenve hallgatják az ilyenféle híreket, szájuk jár, mondja, megvetik (így szokták), de azért: nem tudhatja senki, mire jut. S még jobban vigyáznak lányaikra. A múlt háborúig a lányok egyedül mentek a bálba. Ott csomóba ültek, s táncnál a legény elvitte a kiválasztottját, utána visszakísérte a helyére. A fiúk a muzsikások előtt daloltak, mulattak, ha táncnótát húztak, megint felkérték a lányokat, s minden bál akkor volt jó, ha reggel mentek haza a fiatalok: ez azt jelentette, hogy jól érezték magukat. Az anyja azzal engedte el a lányt: Ha valami bajod lesz, az a tiéd. Érezd jól magad, csak vigyázz! Ha férjhez mész, úgysem mehetsz. (Mert akkor még az asszonyok nem mentek bálba, csak bankettra, keresztelőbe, meg lakodalomba. Ma asszonyok is elmennek). Az anyja soha nem mondta szóval a lányának, hogy mire vigyázzon. Ez valahogy vele nőtt a lánygyermekkel. S a lány (de a fiúét is) rangját Ugrán nem a vagyoni helyzete szabta meg, s szabja meg ma is, hanem a magatartása, esze, komolysága. Hosszú menyasszonyság a faluban nem divat ma sem. A fiúnak