Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

Valakit kiválasztott, s ketten táncoltak, s együtt dalolták: „Egy kis kertet kerítek Abba rózsát ültetek, A pap lánya azt mondja, Hogy lányt illet a koszorú Legényt a bokréta. Kard az oldalára Menjünk katonának. Tillárom, tillárom, tillárom Fújjad, fújjad Léna Nem fújhatja Léna, Jobban tudja Ilona..." S táncoltak. A táj dalai, s meséi teljes egészében ma sincsenek feldolgozva. Mostmár lassan elsülyednek az időbe, kihull az emlékezetből. Egy öregasszony meséli, hogy mikor gyermek volt, akkor indult meg az első vonat Nagyszalonta, Nagyvárad közt. Nem messze van egyik sem, de azért nem látták, hogy milyen az. Akkor divatba jött a gyerekeknél, hogy „mozdonyt" játszottak. Fiúk, lányok vegyesen. Ördögmasinának hívták itt a mozdonyt — bár nem hitték és nem hisznek az ördögben ma sem, csak az is olyan megfoghatatlan volt az értelemmel, mint az ördög. Egy kisfattyú nyakábaült egy másiknak, a többiek megfogták sorba egymás vállát, s nyargaltak :i mozdony után. üvöltöztek, ordítottak, s szaladtak. Ugyanilyen időszaki játék volt 52—53-ban. mikor a beadásért nyaggatták a parasztot, az a játék is, hogy dobolt egy kisfattyú, csapat gyermek hallgatta, guggoltak, másik ácsorgott, mintha valódi dobszót hallgatnának. Közhírré tétetik! Zengi a dobos. Aki a beadásnak nem tesz eleget, börtönbe vettetik! Tram-tram-tram... Te nem tettél eleget, meg te sem! Gyerünk, s visitas, jajgatás, s a kiválasztottak eltűnnek az árokban. Mert a játék mindig összefügg a valóságos élettel, amit hallanak, látnak a felnőttektől. Kis gyermeket csapják be azzal a játékkal a nagyobbak, hogy: Én vagyok az eső, te meg a szél! Mék az erősebb? Az eső, vagy a szél? Fújjál! A gyermek fúj, á nagyobb pedig szembeköpködi. Mára elmerültek a mesék a feledésbe, ahogy kitágult az élet a falu körül, a messzi világ is valóság lett, s a réten túl megint csak szántóföldek sorakoznak, elpusztultak a farkasok, s csak a vízimadarak, különösen a bölömbika öblögetése hallik az alkonyatban, ami* még sejtelmes és félelmessé teszi az estéket. De a kis erdők megmutatják túloldalukon az eget, a nádban csörtető vadmadár, róka, hamar kint találja magát a tengerik között, eltűntek a lidércek a lápról, rendre meghaltak a kis öregasszonyok, akik erről még tudtak mesélni, elő tudták idézni a régi, súlyos éjszakák félelmét, amit rájuk borított a falun túl leborult ég. A sötét, magába zárkózott falu mesével színezte ki éjszakáit, a.valóság nagyon szűk világából kirepült a lelke, bolyongott abba a világban.