Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

legények, kicsapták a lovakat a rétbe. Nem volt tanácsos velük találkozni sem csősznek, sem más urasági embernek. Ezeknek az éjszakai legeltetéseknek szép romantikája volt, mese s népdalszerű ereje. Oda lett a jól fizető nádvágás s a paraszt legjobb fűtenivalója, a régi gezemice. Az árokzendülés is elült, de a falu nagytöbbségé a számára szokatlan életformát mégsem tudta elfogadni. Volt olyan ember, aki nem is látta a földjét, s úgy látatlanból adta el a kocsmában, ivás közben néhány forintért. Mindig voltak élelmes emberek, meg olyanok, akik a jövendőben is gondolkoztak, az ilyenek aztán összevásárolták a könnyelműen továbbadott földeket. Volt, aki 2—3 részt is megvett ilyenformán. Eddig az időig szinte egy szinten élő parasztságból kialakult már ólholnapra a nagy és többé el nem tüntethető osztálytagozódás. Az úrbéri földdel nem tágulhatott a falu területe, a lakosság pedig természetszerűen szaporodott. Ezek már föld nélkül maradtak, csak úgy szerezhettek, ha beházasodtak, vagy férjhez mentek gazdagabb családba. így a 12 000 négyszögöles föld már a második nemzedékben szétválasztódott, fél, aztán negyed fertályokra. De természetes, a nép szaporodását a föld nem tudta befogadni, s ekkor alakult ki a földnélküli zsellérek tömege. Ezek évről-évre idénymunkából éltek, úgy is lehetne mondani, hogy élősködtek. Olyanok is voltak sokan, akik felszívódtak a közeli s távolabbi városokba, postásnak, vasutasnak, villamoskalauznak, egészen Budapestig. Mikor Ágnes kisasszony is meghalt, fiát nem tekintették örökösnek, s az államügyész az állam részére akarta a birtokot megtartani. A falu egyöntetűen tiltakozott ellene, s kivonultak a falu északi oldalán levő Gugyorinak nevezett kocsmához, úgy várták az érkező államügyészt, (kapával, kaszával) mert nekik uraság kell! Nem adják az államnak a földet! így beszélik a régi öregek, s ma máinem tudjuk, hogy azért követelték ezt, hogy tudták, hogy az urasággal könnyebben elbírnak, mint az idegen, s erősebb állammal? Mert az uraság s a falu közt megkezdődött a harc az úrbér rendezésével, amint láttuk. Ami egyelőre a szinte napirenden levő lopásokban nyilvánult meg. Lopni az uraságtól nem bűn: erkölcs. Mert az ellenség. Míg 1773-ban mindössze négy lopás szerepel az egyházi penitentiák között, a^ 1800-as évek végén nincs olyan paraszt, aki ha egyebet nem, de egy karót, vagy pár téglát ne lopott volna, mostmár nem a szomszédjától, hanem az uraságtól. Közösségi élet A régi jobbágyvilág közösségi életéből átmentődött és változtatásokkal ugyan, de megmaradt az állattartás és legeltetés megoldása egészen 1945-ig. Az apaállattartás, mint a régi időkben, most is a község kezében van, a közös legelőből tartja. Az úrbéri rendezésnél •