Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 41. Gyula, 1963)

hetne, mint asztalos." Én nem tudtam, hogy belőlem más mi lehetne? noha az asztalossághoz, mi tagadás benne, nem volt nagy kedvem. „De mi legyek más?" kérdem. „Nem szeretne festő lenni?" feleié Szamosi. Mit tudtam én, hogy mi az a festő, de azért csak rámondtam, hogy szeretnék bíz én, de... „No hát kísértse meg; jöjjön hozzám, mikor ideje van; nálam, az én felügyeletem alatt rajzolhat, amennyit tetszik." És úgy lett, másnap beköltöztem a Szamosi atelier-jébe, hol a grófi család elkezdett arczképei függöttek. Szamosi igen szívesen fogadott, s mindent megmutatott, mihez nem értettem; de azért mégis oly furcsán éreztem magam, s mindig a fülemben hangzott: „Nem szeretne festő lenni?" Ha pedig rágondoltam, hogy én csak addig lehetek festő, míg a hideglelésem tart, akkor nagyon elkeseredtem. Szerencsémre a hideglelés egy egész esztendeig tartott, mely idő alatt én, Szamosi igen értelmes és hasznos útmutatása mellett, némi haladást tettem, úgy annyira, hogy midőn egészségem helyreállt, (mitől én titokban rettegtem) s nagybátyám intett, hogy most már dolog után is láthatnék, én félve ugyan, de Szamosi által biztatva kirukkoltam vele, hogy hiszen én festő akarnék lenni.... „Szent ég és János! micsoda festő?" „Hát, hát olyan, mint Szamosi úr!" ..Te bolond, hát azt gondolod, hogy az csak úgy megy?" Nem tudtam én, hogy hogy megy, (ha tudtam volna, nem is mertem volna talán belevágni), de Szamosi egy esztendő *alatt úgy belém verte ezt az ideát, hogy én már egészen elfelejtettem a gyalupadot. Az ő biztatására azután utoljára nagybátyám is engedett, s azt mondta, hogy hát próbáljuk meg Isten hírével! Mit éreztem én e pillanatban, azt leírni nem próbálom meg; de Szamosi is érezte, hogy némi felelősséget vállalt magára, midőn neki uszított a piktúrának, ez időtől fogva még komolyabban, sőt egész szigorúan felügyelete alá vett, csakhogy fájdalom! nem sokára reá befejezvén a gróf által megrendelt képeket, Aradra utazott, meghagyván nekem, hogy ha oda akarnék menni, nála lakhatom, s mellette tovább tanulmányozhatok. Ezen szíves meghívás folytán pár hét múlva követtem is őt. Hogy mily szolgálatot tett nekem Szamosi ez által, azt megítélni tulaj donképen csak most tudom s meghálálni . sohasem ! Nála lakván közelebbről megösmert, s látta, hogy bizony én a rajzon kívül mást nem tudok, mit egy művésznek tudnia kellene, s így esténként egész éjfélig bajlódott velem, s a történelemben, irodalomban oktatott, s valóságos kolostori életre szorított. Mi tagadás benne, én néha kikívánkoztam a pajtások közé, s ha szerit tehettem, meg megszöktem. Ilyenkor Szamosit csak azzal békíthettem ki, ha haza hoztam valami kint, természet után rajzolt vázlatot. Így telt el körülbelől másfél év, s ha mondom, hogy ezen másfél év alatt meglehetős haladást tettem, ezzel inkább Szamosinak, mint