Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 41. Gyula, 1963)
tere mellett, amikor Malonyay szerint 1862 őszén (szeptember— október?) hazamegy Gerendásra. Mindezt Szamossy önéletrajzának egy érdekes adatával kell még kiegészíteni, mely szerint Gyulán tíz hónapig dolgozott a Wenckheim palotában. A rendelkezésre álló adatokból kíséreljük meg összeállítani Munkácsy itt tartózkodásának időrendjét. Ha Munkácsy 1862 januárjában megy mestere után, néhány héttel annak távozása után, akkor Szamossy 1861 decemberében hagyhatta el Gyulát, s tíz hónappal előbb, 1861 márciusában jött városunkba. Ekkor keresi fel Fischert, akinél már 6 hét óta — január vége, február eleje óta — dolgozik Munkácsy. Ha feltételezzük, hogy Munkácsy 1861 elején jön Gyulára, akkor alig 3—4 hét múlva felkeresi már Fischer mestert, hogy rajzolni tanuljon tőle. Az „Emlékeim"-ben viszont azt írja, hogy több hónap telt el anélkül, hogy betegsége javult volna, s csak ezután beszél a Fischerhez kerüléséről. Ebben az esetben 1860 végén már Gyulán kellett lennie, hogy a több hónap elteljen januárig. Munkáesy emlékirata azonban itt nem elég meggyőző ahhoz, hogy ez utóbbit határozottan állíthassuk, mert az idézett rész betegségének későbbi tartamára is vonatkozhat. Végeredményben Munkácsy Gyulára kerülése 1860 végén, de legkésőbb 1861 közvetlen elején történhetett. A február és a március egyrészét Fischernél tölti, ekkor kerül Szamossyhoz. (Márciust, legfeljebb áprilist kapunk akkor is, ha a Buziásra kerülésükig eltelt 15—16 hónapot, vagy az együttlétüknek 18 hónapját visszaszámítjuk 1862 nyarától, illtve őszétől.) Áprilisban találja itt Odry, s együtt vannak kb. júniusig. Ezalatt készíti a Reök bácsi kunyhója című rajzát 1861. május 30-án. Decemberig együtt van Szamossy val, aki ekkor távozik Gyuláról, s néhány hét múlva Munkácsy is itt hagyja városunkat.