Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 41. Gyula, 1963)

így teltek az utolsó hetek. Szamossy befejezte munkáját a kastélyban, s a Zilinszky grófok meghívására Aradra utazott, Miskának meghagyta, hogy szívesen fogadja Aradon is, és tovább dolgozhat mellette. Miska elfogadta a meghívást. Néhány hét múlva megjött Szamossy levele, hogy minden rendben, Miska is utazhat. 1862 januárja volt. Boldog elégtétellel érkezett vissza Aradra, melyet egy évvel azelőtt meggyötört asztaloslegényként hagyott el. Munkácsy sorsa eldőlt. A szerencse mellé pártolt az árva asztalosinasnak: olyan irányítót adott neki, aki rábírta a rendszeres, kitartó munkára, s aki tanácsaival, bátorításával igyekezett beleoltani a felemelkedéshez szükséges akaratot. A véleletlen elvezette a művészpályára, a többi akarat és tehetség dolga volt. Mi lett volna Munkácsyval, ha betegsége Gerendáson vagy másutt folyik le? Ha nincs Fischer s főképp Szamossy? Utat tört volna akkor is magának a művésztehetség, vagy elkallódott volna ugyanúgy, mint száz meg száz parasztzseni, akik nem tudtak felemelkedni az ismeretlenség homályából, s lett belőlük pusztai faragóember, vagy falusi ezermester? Munkácsy maga is érezte, s nem egyszer kijelentette, hogy élete szerencsés alakulása Gyulán dőlt el. Szeretett mestere iránti háláját pedig egész életében hangoztatta. Ez a hála ösztönözte írásra 1879-ben, amikor Szamossy szerepéről téves nézetek láttak napvilágot az újságokban, s megírta itt közölt önéletrajzát a Vasárrfapi Üjságban. Munkácsy segítette Szamossy fiát a festészetben. Hálájának legszebb kifejezését azonban akkor adta, amikor dicsőségének tetőpontján állott. 1882-ben Magyarországon is bemutatták „Krisztus Pilátus előtt" című képét. A nagy eseményre az akkor már világhírű mester is hazajött. Az egész ország ünnepelte, egymást érték a fogadások, ünneplések. Február 20-án a Hungária szálló nagytermében rendezett díszlakomán az ország vezetői köszöntötték. Munkácsy egy pillanatra megszakította a pohárköszöntők sorát: „Uraim! —szólalt meg megindultam —. Legyen szabad mosta szívnek is megadni maga jogát és hallatni a hála érzetének hangját. Van itt közöttünk egy férfiú, kinek én sokkal, nagyon sokkal tartozom. Midőn az asztalosság és a művészet között állottam, sorsom oly ember közelébe vetett, ki jobban ismert engem, mint én ismertem magamat. Ez Szamossy Elek úr! ö biztatott, 6 tanított a művészet ábécéjére. És itt egy őszinte vallomást kell tennem. Ismerem szerénységét; nem akarom megsérteni. De legyen szabad itt nyilvánosan megmondanom, hogy úgy szólván neki köszönhetem, ami vagyok- Az ő 'egészségére emelem poharamat. Sokáig éljen!"

42 Minden szem Szamossy felé fordult. Az ősz mester válasza Munkácsyt igazolta: igénytelen, egyszerű szavak, telve szerénységgel: 42. Czobor Béla: Krisztus Pilátus előtt, Budapest 1882.