Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 41. Gyula, 1963)

egykori asztalosmester, Munkácsy után 20 évvel került Oláh György műhelyébe. Szerette mesterségét, s kis játékbútorokat készítve igyekezett minden bútordarab elkészítését megtanulni. A mester meg is becsülte szorgalmát, s egy alkalommal azzal dicsérte meg, hogy „lassan olyan ügyes leszel, mint Munkácsy volt." S ha még mindig kételkednénk, hogy Munkácsy nem feledhette el az asztal ossságot, mert Oláh György műhelyében mindennapos volt, szólaltassuk meg Oláh György ma is élő unokáját: „csak arra emlékszem, hogy nagyapa nagyon haragudott rá, mert mindent összefirkált." Bebizonyítsuk azt is, hogy Munkácsy szeretett firkálni? Csabai tartózkodása idejéről említi, hogy nem tudott ellenállni a fehérre gyalult deszkák csábításának, és telerajzolta őket, de azonnal le is gyalulta, nehogy a mester meglássa.

31 Amikor Fischertől hazafelé tartott, örömében változatos emberi alakokkal rajzolta tele a házak falát. íme a „firkáló Munkácsy". S hogy Oláh György haragja sem volt alaptalan, még egy hagyományt idézek-: A múlt század végén Oláh György nádfedeles háza leégett. A szomszédok akkor látták, hogy a gerendák tele vannak firkálva. A hagyomány szerint Munkácsy azért járt fel a padlásra rajzolni, mert máshol nem engedték. Csabai tartózkodása idején valóban gúnyolták érte, s úgy látszik, itt sem nézte mindenki jó szemmel különcködő foglalkozását. Azt hiszem, minden kételkedés nélkül elfogadhatjuk a Munkácsy asztalossgáról szóló hagyományt

!,/a egy kis helyesbítéssel. A visszaemlékezők természetesnek vették, hogy az Oláh György műhelyében sokat foglalatoskodó Miska csakis inas vagy segéd lehetett. S itt tévedtek. Munkácsy nem volt. nem lehetett sem inas, sem segéd. 31. Munkácsy: i. m. 41. lap. 3l/a. A kutató számára mindig jóleső elégtétel, ha felfedezését bizonyítani tudja. Fenti fejtegetésemben Munkácsy önéletrajzi vallomását kétségbevonva a gyulai szájhagyománynak adtam igazat. Most, a kézirat lezárása után Implom József szakfelügyelő, helytörténeti kutató szíves segítségével egy újabb Munkácsydokumentumhoz jutottam, amely feltételezésem igazolta. „Egy ízben végigjárta a lapokat azon hír, — írja a Munkácsyt felkereső cikkíró — hogy Békés-Gyulán egy úrnak birtokában van egy oly tulipános láda, melyet Munkácsy festett be annak idejében. Megkérdeztem Munkácsytól, emlékszik-e még arra a tulipános ládára? — Egyáltalán nem, válaszolt mosolyogva. — Tulipános ládát én sohasem festettem, mert a »majsztrom« nem bízott annyira a tudásomban, hogy a túlipánfestést rám merte volna hagyni. Én amire ott vittem, az mindössze a házszámok festése volt. Ha jól sarokba szorítanának, tán még a házakra is emlékezném, melyek számait én festettem." (Magyar Bazár 1882. 24.) Munkácsy tehát önéletrajzával ellentétben gyulai mesteréről, „majsztrom"-ról beszél, s meg sem próbálja tagadni gyulai asztalosságát, sőt maga említi, mivel foglalkozott a „majsztrom" műhelyében. Az önéletrajzában érzelmi hatásra törekvő Munkácsy egy árnyalattal ismét eltért a valóságtól. A cikk érdekessége a tulipános ládák festésének tagadása is. A gyulaiak ma is tudnak olyan tulipános ládát mutatni, melyet — a hagyomány szerint — Munkácsy festett. A kérdés tisztázására nincs már lehetőség. A kutatás talán a mestert igazolná, de az sem lenne meglepő, ha a szájhanyomány felelne meg a valóságnak. Előlegként csak annyit említek, hogy a Néprajzi Múzeum 1885 ben egy Békéscsabáról származó tulipános ládát kapott, melyet 1857-ben, 13 és fél éves korában készített Munkácsy, s csabai inaskodásának idejéről írja, hogy a bútorok festése — ha ritkán hozzájutott — .,földöntúli gyönyörűségnek tünt."