Schram Ferenc: Két XIX. század eleji kézirat (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 39. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

kozván a Menyasszony szüleihez ballagnak, és itten unalomig dorbézolnak. Nem értetődik ezen leirásba azon pallérozott része a Népnek és kivált a Papságnak, melly Városokba lakik, és magát nem tsak kereskedése által jó karba helyheztett, de minden némü tudományokra és esméretekre alkalmatosaknak és gyakoroltnak lenniis bebizonyítván a Magyar Nyelvnek tudása általis érdemes polgáraivá váltak a hazának, sőt valóságos Magyarokká változtak. A Tótnál nints a Magyarnak, idegen nyelvű hazafiai közzül méltóbb hazafi társa. A Tót amellett, hogy tulajdon nyelvét szereti, a Magyar Nyelvet is kitelhetőképpen igyekszik magáévá tenni, és magát buzgó hazafisága általis kimutatván, ditsőségének tartja Magyarnak neveztetni; méltatlanság azért őket eggyes személyeknek hibái miatt, gúnyoló szókkal nevezni, és azért meg nem foghatom, Schwartnernek azon szavait

k

>, hogy „a Tót szinte ollyan veszedelmes a Németre és Magyarra nézve, sebes szaporája által, mint a millyen az Oláh, a Serbusokra nézve", kár hogy a tudós író az okkal is meg nem esmérkedtetett, hogy a szükséges Men-intézetek idejében meg tétethetnének. Kár hogy Járásunkba a Bikátson és Görhén letelepedetteken kivül, kivált a Járás hegyes részeire Tótokat nem szállítanak, a Búzásdi Puszta Bélfenyér és Oltsa között a Hodoseli és Belényesi Járás határán, és a Szuszági, Ökröshöz közel, derék Tót Coloniákat fogadhatnának bé, a kiktól a körül helyeztetett Oláhságrais ragadna valami kevés gazdaságbeli szorgalom. Ezen emiitett helyeken lévő Tóthok, eggyübbeknek tettzenek, mint a Magyarok és Oláhok, s lassúbbaknak, de a gonosztettek közöttök hallatlanabbak, mint amazok között, házokat és házok környékét tsinosan tartják, a mezeigazdaság és marhatartás körül szorgalmatosan forgolódnak, ájtatosak ugyan, de nem felette vakbuzgók, a babonaságok hiszeméből ki nintsenek gyógyítva. A Tótok izmos testi alkattatással birnak, minden erős munkára alkalmatosak, termetekre középszerűek. A Lovat inkább tartják mint az Ökröt, A Németek kik Űj Palota, és Tarjány helységét lakják, fáradhatatlan mezeigazdák; buzgó és jó magaviseletű polgárok; házaikat tsinosan tartják; és a kinek módja vagyon tisztességes kék ruhában jár. A nehezebb munkákat többnyire szolgájukkal végeztetik. 1818

ik Esztendőben Madarászra Fő Ispán Klobusitzky Jósef Űr ö Excellentziája jószágába úgy Imándra Gróf Csáky Károly Ur falujába nagy költséggel, és bő adakozással, több westpahliai német famíliák szállíttattak a Járásba, de ezen kikiáltott Német Sógorok, az egy ugrásnyi földhöz szokván,