Schram Ferenc: Két XIX. század eleji kézirat (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 39. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

Az Országos Széchenyi Könyvtár Békés megyével vagy a románsággal kapcsolatba hozható tucatnyi kéziratából kettőt mutatunk be az alábbiakban. Az első: Bihar Vármegye Szalonthai Járása Statistical és Topographiai esmérete 1822. Esztendőben. (Jelzete: Fol. Hung. 994.) Szerzője megnevezi magát: Kovács Imre, Bihar megye esküdtje. Nemcsak járását ismeri alaposan, kora közgazdaságában, kereskedelmében és gazdálkodásában is kitűnően tájékozott, elméletileg és gyakorlatilag egyaránt, mint ezt jegyzetei, párhuzamként felhozott helyei bizonyítják. A nemzetiségi kérdésben a legnagyobb tolerancia álláspontjára helyezkedik. A románokat — kiket a kor zsargonjának megfelelően oláhoknak nevez — nagyra becsüli, hasonlóképpen ír a szlovákokról is, kiket tótoknak hív. Legkevesebb dicsérettel a németekről emlékezik meg. ír még a zsidókról, kiknek kereskedői tevékenységével és módszereivel nincs mindig megelégedve, és a cigányokról. A nemzetiségek közül legnagyobb számban a román szerepel, róluk ír a legtöbbet. A népet a rómaiaktól származtatja, de nem hallgatja el, hogy jelenleg nagyrészt műveletlenségben és nyomorúságban élnek. Okát ennek főleg vezetőikben: papjaikban és tanítóikban látja, akik éppen csak hogy kiemelkedve a teljes analfabetizmusból, váltak fontos személyekké, méghozzá a papok anélkül, hogy saját erkölcseiket bármilyen csekély mértékben is igyekeztek volna megreformálni. Kiáltó tudatlanságukért is pópáikat vádolja. (Ezekben a második kézirat szerzője is egyetért vele) Nem fukarkodik az elismeréssel sem, csak erre a két körülményre: a lustaságra és tudatlanságra tér vissza minduntalan. A müveit, városban lakó románokról pedig egyenesen dicsérettel szól, szájukból hallva a román nyelv teljesen olasz hangzású, ők nyelvükön kivül semmiben sem különböznek a magyar vagy más európai művelt néptől. Művét Osváth Pál 1865-ben megjelent könyve mellett (Bihar megye sárréti járása leírása) az evvel a területtel foglalkozó munkák , egyik legalapvetőbbjének tekinthetjük, mely megérdemli a kiadást. Bodor Antal bibliográfiája (Magyarország helyismereti könyvészete 1527—1940. Bp. 1944.) nem említi kéziratunkat. A félvászon kötésű kézirat 34 folióból áll, 419 x 270 mm. nagyságú, feltehetően autográf. Az eredetihez minél hívebben ragasz, kodva igyekeztünk közreadni, megtartva a roppant ingadozó helyesírást. Néhány jelentéktelen változtatást azonban eszközöltünk, így elhagytuk a szerző által mindenütt kitett custos-t (őrszó), a genitivusok nak-nek ragjait feloldottuk, a könnyebb olvashatóság kedvéért pedig csökkentettük az interpunctiokat. Lábjegyzeteit betűkkel írja,