Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

európai agrárfejlődés szintjét, ha az iparosodás és a városfejlődés terén volt is elmaradás. Az ezzel kapcsolatos lényegesebb kérdésekre legutóbb Pach Zsigmond Pál irányította rá a figyelmet.

2 A lő. század végétől a nyugati és a magyar agrárfejlődés sok tekintetben ellentétes irányban halad, különösen a 17. század első felétől szembetűnő ez a különbség és a következő századokban is jellemző marad. Az ipari-kereskedelmi és az uzsora tőke kérdéseinek tárgyalását itt mellőzve, elég annyit említeni, hogy nálunk a földesúri osztály egyes csoportjainak az árukereskedelembe, majd az árutermelésbe való bekapcsolódása és ezzel párhuzamosan a központi hatalom összeomlása (1490 után), a parasztforradalom megtorlása (1514 után), valamint a török hódoltság (1526 után) hatott kedvezőtlenül jobbágyságunk gazdasági-társadalmi fejlődésére, mivel a rendi reakció eredményesen tudott szembeszállni a városi-polgáriparaszti fejlődéssel (a robotteher növekedése, a bizonytalan telekbirtoklás, az átmenetileg szünetelő szabad költözés stb.). Az árutermelésben a jobbágyi és a nemesi birtok küzdelme sokáig nyílt, a polgári fejlődés legkorábbi szakaszán még a török hódoltság területén fekvő nagy mezővárosok is kivitelre irányuló marhatartást és kereskedelmet folytattak, a királyi Magyarország keleti részében pedig a szőlő- és gabonaárutermelés fejlődött stb., mindezek a mezővárosi parasztság egy részét bizonyos kiváltságokhoz is juttatták. Ám a földesúri borárulási előjog fokozott kihasználása, a marha- és gabonakereskedelem kisajátítása, a jobbágyi földek fokozott bekebelezése stb. a nemesség javára döntötte el ezt a történelmi méretű gazdasági-társada]mi harcot. Nálunk is kialakult az Elbától keletre fekvő területekre jellemző ún. második jobbágyság, amely még keményebb sorsot hozott az elsőnél is. Súlyosbította a helyzetet, hogy a városlakó földbérlő vagy birtokos polgárok is lényegében feudális jobbágygazdálkodást folytattak, többnyire még a földesúri árutermelés szintjénél is alacsonyabb fokon. Városainkban nem volt kapitalista tőkefelhalmozódás, az ipari fejlődés elmaradottsága fékezte a mezőgazdaságot is. Ezzel szemben Nyugaton a személyileg szabad, telkét szilárdan birtokló jobbágyparasztság maradt az árutermelés fő képviselője, a feudális járadékokat jelentős részben pénzzel fizette (Franciaorország), ill. a parasztságból kiemelkedett vagyonosodé elemek, a tőkés földjáradékot szolgáltató bérlők (farmerek) számottevő csoportot alkottak (Anglia). Az angliai „új nemesség", a gentry is főként pénzjáradékot húzott, gyapjúval, gabonával stb. kereskedett, kisajátítás révén is saját kezelésbe vett birtokon való árutermelésre tért át. Míg azonban a magyar úr hasonló tevékenysége során feudális hatalmával is élt (pl. a robot növelése) , az angol gentry nem! Az angol tőke kívülről, a város felől hatolt a mezőgazdaságba föld2. A magyarországi agrárfejlődés elkanyarodása a nyugat-európaitól (A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet magyarországi sajátosságainak kérdéséhez) — Agrártörténeti Szemle III. (1961) 1—7. pp.