Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

külni és egyben szervesen beépülni a nemzeti zeneművészet nagyszérű épületének szilárd alapjaiba. Népi demokratikus fejlődésünk hatását talán éppen a népköltészet terén a legnehezebb lemérni, t. i. eleven művészeti hatóereje a felszabadulás idejére lényegében már megszűnt. A ma még eredeti környezetében hallható darabjai mind a múltat tükrözik, holott virágzó bolgár, albán és román recens folklórról van tudomásunk. Van nálunk is néhány új szöveg (pl. egy galgahévízi békedal), ill. alakultak át régiek ( a sző regi traktorosok dala), új dallam azonban már nem keletkezett és az irodalmi eredetű rigmusok is kihullottak az idő rostáján. Ez a negatívum korántsem jelenti azonban a népdal halálát, ellenkezőleg: az oktatás, a művészeti tömegmozgalmak, a sajtó és a rádió révén a legszebb alkotások éppen ma válnak közismertté. A népdal talán még soha nem volt ilyen széles körben elterjedt és népszerű, mint manapság. A népdal többek között az egymást követő új és új korosztályok esztétikai, erkölcsi nevelésének is fontos eszköze, különösen a gyermekkorban. A népdal új otthonra lelt a városban és megszépülve, még csillogóbban került vissza a faluba, ahol már-már teljesen elhallgatott; a népdal sikere példázza talán a legszebben, hogyan lesz a népművészet egyik ága az egész nemzet osztatlan kincsévé. Az elért eredmények értékéből semmit nem vonhat le az, hogy ez a folyamat egyáltalán nem volt spontán, hanem mindvégig nagyon is tudatos. A népmese és a többi népköltészeti műfaj is elválaszthatatlanul kapcsolódott parasztságunk életének régebbi formáihoz, azok elmúltával tehát ezek is jórészt halálra voltak ítélve, de e műfajok elhanyatlása nem mindig jelentette szükségszerűen az alkotóerő elsorvadását is, csak újabb, megfelelő formába való áttevődését. A szóbeliség a parasztság egyes csoportjait tekintve nem egyenlő ütemben váltott át írásbeliségre és általában a városi-polgári kultúra szellemi termékeinek átvételére. Virágzó népköltészet mellett a gazdag parasztság pl. már régen szinte csak erotikus trufákat mesélt és megmosolyogta egy kicsit le is nézte — a tündérmesékben, kollektív dalolásban gyönyörködő szegényparasztokat, semmi esetre sem vett részt szórakozásaikban. Ez a magatartás később szinte az egész parasztságra kiterjedt; t. i. a népköltészet bizonyos fokú lekicsinylése. Ezt megelőzően tanulságos azonban, hogy legújabbkori népköltészetünk a szegénység ajkáról buzogott legbővebben és vált az ő érzéseik és vágyaik kifejezőjévé, akár a szociális tendenciájú népmeséket, akár a saját életükről, gondjaikról és bajaikról szóló — és csak az ő körükben ismert, most legújabban összegyűjtött —, rendszerint panaszos lírai dalokat tekintjük is. Am a szegényparasztok, agrárproletárok népköltészete éppúgy nem tudott a tudatosság, az egyértelmű társadalmi állásfoglalás magaslatára feljutni, — legfeljebb a panaszig vagy az átkozódásig, —• mint ahogy a nincstelen parasztság is csak áhítozta a