Katona Imre: Parasztságunk életének átalakulása (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 37-38. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1962)

kabrigádok teljesítményén is lemérhetjük. Egyes néprajzi megfigyelők szerint, ha pl. kapálás közben az elmaradóknak belesegítenek, a brigádon belül minden bizonnyal már jó közszellemről beszélhetünk. Ügy tűnik, hogy a brigád-rendszer mechanikus alkalmazása (pl. az egyes brigádokba lakóhely vagy más formális ok alapján kerülnek az emberek, a munkaerő nyilvánvaló elégtelensége, esetén is mereven tartják a keretet stb.) sok felesleges súrlódás forrása lehet, sok múlik itt is a jó vezetésen. Manapság is eléggé, általános gyakorlat, hogy ha egy-egy család be is ad minden földet, azt nem követi a "család minden tagja. így állott elő az a helyzet, hogy míg a törpebirtokokon felesleges számban volt munkaerő, a tsz-ek nyáron általában emberhiánnyal küzdenek, télen viszont egyes tagjaik még a fővárosba is felmennek fűtőnek. Felvetődik az újabb kérdés: és mi lesz a kívülmaradókkal? Nagyobbb része ezeknek fiatal, aki — ha már változás van az életében — rendszerint üzemi munkásnak megy és lehetőleg városba. Az ipar jól jár vele, a mezőgazdaság viszont megsínyli eltávozását. A piacra termelés éppen akkor csökken, amikor növekednie kellene. A tsz-ek tagságának átlagos életkora közel van a 40 évhez, míg pl. egy újonnan alapított ipari városunk, Dunaújváros dolgozóinak átlagos életkora mindössze 28 év. Különösen hiányzik a férfi munkaerő. Ez az elöregedés és „elnőiesedés" egyelőre folytatódik, a fiatalqk legfeljebb majd gépekkel együtt térnek vissza a faluba, ill. a tsz-be. Gép viszont egyelőre kevés van, ez is a gyorsabb fejlődés egyik akadálya. Amilyen viszolyogva és averzióval fogadta a régi parasztság a gépet, annyira túlhajtott követeléseket . támasztanak most az iparral szemben a gombamódra elszaporodott társas gazdaságok, úgyhogy fejlődő iparunk termékei mellett is nagyarányú mezőgazdasági gépbehozatalra szorulunk. De ugyanez vonatkozik szinte minden másra is. Míg pl. korábban a könyvbői való gazdálkodást a parasztság zöme hallgatólagosan lenézte, mellőzte, ma tömegcikk minden mezőgazdasági és egyéb szakkönyv, bár éppen a szövetkezeti irodalom ma még legtöbb tag polcáról hiányzik; de nincsen annyi szakember sem, amennyit csillapíthatlan étvágyú tsz-eink el ne „nyelnének". Korábban a műtrágya drága is, jórészt ismeretlen is volt, manapság alig lehet az effajta igényeket kielégíteni. A korábbi egyoldalú szemtermeléssel szemben sok speciális kultúra van most kialakulóban, ill. a régi kisgazdaságok feleslegesen sokféle termesztvényeit lassankint felváltják a korszerű monokultúrák. A fejlődés jelen szakaszán a tömegtermelés még nem kifizetődő, az állattartás és egyes speciális idénycikkek juttatnak a tsz tagságnak említésreméltó jövedelmet. Ámde nem hallgathatjuk el, hogy ez a — csak nagy vonásokban felvázolt — folyamat még csak kezdeteinél tart, és hogy nagyon is nehéz és egyelőre eléggé ellentmondásos a kép. A legtöbb új tsz éppúgy felnagyított parasztgazdaság ma még, mint az árutermelés kezdetén a földesurak majorsági üzeme is gigantikus jobbágygaz-