Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Azt mondta a felesíge, hogy ebben nincsen semmi sem. Gyakorlat teszi az embert mesterré. Erre a király megsértődött, és addig beszéltek egymásnak, hogy összevesztek és elváltak egymástól. Azt mondta a királynak a felesíge, hogy csak annyi kérése vóna, hogy amikor szíj jelnéztek a tehénistállóba, van ott egy tehén, magyarázta, hogy hun, hogy azt a tehenet adják neki meg. Azt mondta a király neki, hogy nincs kifogása ellene, menjen, oszt vigye azt a tehenet, vagy vegyen, amit akar, nem bánja, csak tűnjön el. Üneki nem kell, aszondja, sohase. Akkor az asszony ment, odaadták a tehenet neki, megfogta a kötelit, és elindult a tehénnel. Ugyancsak a királynak a birtokán levő hegyek közt egy olyan sziklaoduban kovártélyt ütött az aszszony a tehénnel. A tehén, jelzem, hasas vót. És amikor a tehén megellett, vót ott a sziklának olyan dombja, hogy vót vagy száz méter magos domb. És a király felesége minden reggel a kisborjút a nyaka közé vette és felvitte arra a dombra. Meg visszahozta az ű lakásokhoz, a sziklaoduhoz. És minden nap bírta azt a bornyút. Még éves korában is. Majd amikor a másik évben a király vadászatot rendezett a birtokán. A bornyú akkor elmúlt egyéves. Ahogy mennek a vadászok, pitykével, mindennel, mer sok veszedelmes vadak is vótak a birtokán, egyszer látni valamit ott a dombódalba. Látják, hogy úgy néz ki, mintha borjú vóna, de két lábon megyén. Meg lába is van fönt is még. Nem tudták kinézni, mert azt nem látták, csak a lábát. A nyaka közt vót a bornyú, hogy viszi föl. Nahát, akármilyen szörnyeteg, hát mindegy, menjünk arra! Hát mentek. Viszont amire odaértek, arra a látott tetthelyre, nem vót ott semmi. Vizsgálták ottan a helyet, hát látták, hogy ottan hasított körmű állatnyomok vannak meg olyan női mezítlábnyom. Meg oszt meglátták, hogy van ott egy nagy odu, lyuk. Odamentek. Akkor osztán kiszólott egy JIŐÍ hang, a lyukbúi értve, az odubú, hogy nem mehet ki, mert nincsen rajta ruha. Dehát kérdeztík, hogy kicsoda, micsoda, de ő nem mondta meg, hogy kicsoda. Majd csak addig rimánkodtak neki, hogy beadtak egy kabátot, a nő elibe terítette, oszt kijött. Hát amint kijött, kérdezik tülle, hogy nem látta, hogy nemrégen mi ment erre a dombra vissza. Mondja aztán, hogy ü vót odafenn. Akkor kérdezik, hogyan tette: Ahogy kérdezik, szólott neki a bornyúnak néven. Jött oszt ki az odubúl egy évesnél már idősebb bornyú. Mondja, hogy azt vitte fel, no meg visszahozta. Azok a királyfik, hercegek, bárók, grófok, elkezdtek beszílgetni, hogy hogy létezik, mint létezik az.