Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Három fiú vót, egy jány. Én vótam a családfenntartó, mikor meghalt apám a fronton. Egyszer meg — hányba anyja? — [Felel a felesége: — Harmincháromba H — nem vót kenyér. Csak puliszka vót. Akkor nem termett gabona. Oan vót az időjárás. A gyerek elhajította később a búzakenyeret, hogy adjanak neki sárga kenyeret, málét, mert annyira megszokta. Csak dógoztunk, csak kisikerekítettük. Csak megsegített az isten. Feleségem gyergyószárhegyi, Csík megyébül való. Ángyi Katalin. 1925-ben ismerkedtünk meg Brassóban, és 27-ben esküdtünk meg. Ott szógáltunk Brassó környékén, Szászhermányban. Egy helyen szógáltunk. Jól fizettek a szászok. Nagy fizetést adtak. Minden nap ettünk húst. Egy évre 9600 lejt meg egy pár cipőt adtak neki (ti. a feleségének). Én 16 ezer lejt meg négy darab inget meg egy pár csizmát kaptam. Antrul elszöktem a románuktúl, mert be akartak hívni katonának. 1939-ben építettünk Erdélyben mindenféle dekkungokat. Elhatároztuk, hogy jövünk Magyarországra. Mi nem harcolunk szembe magyarokkal. Varjúlaposon vagy ezren vótunk menekültek. Itt szerettek Magyarországon. Azért, mert magyarokkal szemben nem harcolunk! Amikor jöttek az oroszok, felszabadultunk. Át lehetett menni. A románok nem bántották üket. Aki akart, mehetett haza. Pedig szökevények vótunk. Feleségem lefizette az ezer lejt, és útlevéllel jött. Mikor kijöttem Sarkadra, itt jelentkeztem, de csak Gyánban dogoztam. Azok a Nemesek ismertek. Még gyerekkoromba ismertem üket Antrul. Nem vótak azok rossz cselédek. ' A meséket még gyerekkoromban tanultam nagyapámtúl. Mindet. Sokat tudtam én. Sobri Jóskárul [volt] 103—104 füzet: mind el tudtam mondani, pedig nem tudtam olvasni. Sokat felejtettem." Kornádi Ferenc mesekincse Mint láttuk, Kornádi saját bevallása szerint meséit főleg nagyapjától tanulta szülőfalujában, Anton. Fiatal korában sokat vándorol, főleg az ország keleti részén. Ezért meséi megjelenési formájukban legközelebb a székely mesékhez állanak. A mesemondást már vándorlása alatt is gyakorolhatta. Más faluban, községben is hallhatott mesét, ahol megfordult, de erről Kornádi maga nem nyilatkozott, ö csak annyit mondott, hogy nagyapjától sok mesét hallott, s ez neki teljesen elég volt. Abból idők folyamán inkább felejtett, mint ahhoz hozzátanult volna. Régebben esténként a tanyákon, istállókban nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is mesélt. Ma már hallgatóságának tagjai jórészt gyermekek. Meséit csak ritkán hallgatják felnőttek. Mai gyermekhallgatói főképpen tündérmeséket követeltek tőle, és ő ezeket