Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Azt mondja erre a halál: — Halálra vagy ítilve, te magad is, magzatod is! Kit szíp gyermeked! Meghalt a kit kisgyerek. A halál elköszönt, de hallgatta az ablak alatt, hogy mit panaszol az asszony. — Mikor én gyermek vótam, nagy fonókákat tartottunk. Mindenkinek vót szeretője, csak nekem nem vót. Kedves két gyermekem, halottnak panaszolom, nem elevennek. Fonókákát tartottunk. Mikor nekem nem vót szeretőm, én azt mondtam: „Hej uram isten, adjál nékem mán egy ördögöt vagy egy halált!" Mire azt kimondom, kedves gyermekeim, jött a halál. Azután két éjjel, három nap fontam. Fonalat a gombjára kötöttem a halálnak. Kivitte a halottat a temetőbe, úgy ette a hóttat, hogy a két szája végin csorgott a vire. Kedves két gyermekem, én csak ezért utáltam meg! A halál bekopogott az ablakon: — Nosza, látod, most már kár vót az édesapádért sírni. Keljen fel az édesapád is, az édesanyád is, keljen fel az egyetlen bátyád is! Támadjon fel az az egyetlen magzatod is! Azt akartam én csak tülled, hogy mondjad meg, miér utáltál meg engem. Jóccakát! Elment a halál. Most mán békét hagyott a királyjánynak. Nem háborgatta ütet többet a halál. Szóval a halál, akit máma eltemettek, mindig megette. Ezt a király megtudta, kihirdette az országba, ennyi és ennyi aranyat, hat víka aranyat, három víka ezüstöt annak kimér, mer a királynak nem vót más, csak pusztítsák el a templombúi azt a szörnyeteget. Egyszer egy szabadságos katona ment haza szabadságra. Abba a városba érkezett. Bement egy házho szállást kérni. A ház a vasorrú bábáé vót. Az egy tudós asszony vót. — öreganyám, mir van, aszondja, ez a város gyászba beborulva? — Hej, vitéz úr, itt gyászol a város, itt aki máma meghal, akit eltemetünk máma, azt mindig megeszi a halál. Valami mindig megeszi a testeket. Ott van a koporsóba. Mindig abba líp bele. A király ezt akarná elpusztíttatni. Ha akadna olyan vitéz, aki el tudná kergetni innen valahogyan. — öreganyám, én vállalkozók rá. — Én megtanítalak — aszondja a vasorrú öregasszony —, akkor könnyen megfoghatod a halált. Nem lesz semmi bántódásod. — Én megküzdök vele! — mondta a katona. — Menjél fel, fiam a királyhoz, jelentsd be magad, hogy te áztat a szörnyeteget elpusztítod a templombúi. Ügy is vót. Elment a királyhoz, jelentkezett, hogy ű elpusztítja a halált. — Hó, azt mondja, ha elpusztítod, azonnal kifizetem az aranyt. Boldog leszel. Elment az öregasszonyho este. Hány órakor, nem tudom. Azt mondta az öregasszony: — Vigyél magaddal egy bibliát, egy marék gyufát, egy szál gyertyát! Meg egy nagy kést is! 4 49