Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Iccaka vót. Üt tizenkettőt az óra, felkél az asszony: — Szent isten, az én két kis magzatom meg se mozdulnak. Ilyen mélyen alszanak?! Ahogy megfogja a két kisgyerek kezét, hideg. Sírt a királyné: — Szent isten! Gyújtja a gyertyát. Nem vót villany. Gyújtják a gyertyát, hát lássák, hogy a két kisgyermeknek le van vágva a nyaka. Na, ki tehette, ki csináta? Feláll a kódus: — Szabad egy szót szólnom? — Lehet kettőt is, csak besziljen! — Az gyilkolta meg a két kisgyermeket, akinek a kést a feje alatt megtanálják! Mindjárt a király kutatta a kódusnak a feje alatt, rongya alatt. Nincs! Mennek a feleségihe. A dunyha alatt ott van a vires kés. — Az ölte meg, az ölte meg — aszondja — a két kisgyereket! Hű, azt mondta a király, agyonlövik: — Azonnal takarodjík! Ne is lássalak! Azonnal pucolj innen! Meg se lássam! Felsiges királyatyám, tessík nekem adni azt a kutyát! Viszem a kaszatömlöcbe, felsiges királyatyám! — Vigyed a pokol fenekibe ütet! Vigyed a szemem elől! Persze a királyné nem tudott szólani. A király nagyon megharagudott. Az öreg kódus pakkolta a hátára. Vitte a királynét. Mikor kiértek az erdőre, elkezdte a pap: — Szívemnek szíp szerelme! Hatvan éve utánad jártam! Megleltelek! Gyere haza! Esküdjünk meg! Lígy a felesígem! — Te undok! Te! Te undok! Te szemtelen! — leköpte a jánya. — Vigyél a tömlöcbe! — Gyere hozzám! Nem! Vigyél a tömlöcbe! Bevitte a kaszatömlöcbe az apja: — Te kutya! Te! Gyere haza! Itt van ez a talicska, üljél csak bele! — mondta neki az apja. Akkor a jány azt mondta, hogy nem tudja, hogy kell ebbe beleülni. Mikor bemennek a kaszatömlöcbe: — így ülj bele! — mutatta a pap. A jány meg rögtön megkapta a talicska két szarvát, fogta az apját, belevágta a kaszatömlöcbe. A kaszatömlöc összevissza vágta a papot. A jány meg ki a kaszatömlöcbűl! Be a nagy erdőbe! Ment, mendegélt, beért egy rengeteg erdőbe. Egy tőgyfa alatt letelepedett. Elaludt az asszony. A gyíkkirály meg meglátta, hogy itt két arany kisgyermek. Le van vágva a fejek. A gyíkkirály azonnal szaladt élesztő-forrasztó fűír. Egy kisnyulat megállít útközben a gyíkkirály: — Azonnal fuss a kígyókirályho ilesztő-forrasztó fűír az erdőbe! Annak van. Az olyan fű vót, valahol a nyakát elvágták, megkentik, rögtön összeragadt. Üjbúl ember lett. Szaladt a kisnyúl. A kígyókirály nem akart adni. A kisnyúl mindjárt felugrott, kikapta a szájábú az ilesztő-forrasztó füvet. A