Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Másnap jön hazafele a király, mán korábban, amint szokott. — Mi van, édes fiam? Most korán jöttil haza a bálbúi. — Édesanyám, Korbácshátnak maga hallotta hírit? — Édes fiam — aszondja —, én mán megöregedtem, sok újságot könnyel összeszedtem, Korbácshátnak hírit én nem hallottam, fiam. — Hát, én — aszondja — odavalósi jánnyal táncoltam. — Ides fiam — aszondja. —, máskor jobban vigyázz ám! Ne menjik el a jány! Telt-múlt az idő, három napbúi állt egy esztendő. El ne felejtsem mondani. Eljött a szombat este. Megin is jött a behívó a király, hogy menjen a bálba. Megint öltözik a király, öltözik-mozgik, a jány megint ott sürgött, ott forgott. Sietségibe a király fölkapta a nádvesszőt, azzal vágott a jányon végig. Megverte a nádvesszővel. Avval a király elment. Megint ment a jány: — Szakács néni! — Megint elmísz? De a király meg ne lásson! — Megint elmegyek a bálba! Felöltözött a jány szíp aran ruhába. Felöltözött. Megint megyén a bálba. A király javában múlatott, majd egyszer a király megint megpillantja: megjelent a jány. Megint felkírte, táncoltatta. Múlattak ám. \ — Kisasszony, szabad megkérdezni, ön hova valósi kisasszony? — Pálcahátra. — Annak se hallottam — aszondja — hírit. Táncoltatta. Múlattak. Megkínálta. Vitte a cukrot neki. Ahogy vitte a cukrot neki, amit parancsol, ahogy vitte a süteményt, csokoládét neki, addig a jány csak úgy eltűnt. Bántotta a királyt. Ment haza ífíl felé mindjárt. — Édes fiam, mi van veled? — Bajba vagyok anyám! — aszondja. — Pálcahátnak hallotta-é hírit? — Édes fiam — aszondja —, megöregedtem, Pálcahátnak hírit nem hallottam. Hallod, kedves fiam? Ha még egyszer méssz a bálba, ne engedd el! Gyűrűt cseréljetek, fiam! Húzd le az ujjárúl az ű gyűrűjit, a te gyűrűdet húzd fel az ű ujjára! Valahogy kapd meg azt a jánt! Beteg lett a király. Nem tudott mán menni se. Jött a szombat este. Csak megint kapott behívót. Gyerünk el a bálba! Megint elment a király. A jány meg megint elkéredzkedett. Felvette magára egy gyönyörű szíp ruhát, gyémántruhát. Elköszönt. A nagy teremben megint táncoltak. A király megint megpillantja a szíp jányt gyönyörű szíp ruhába. Mulattatta a jányt. Megkírdezte a király: — Hova valósi a kisasszony? Mer előtte a király egy seprűt vágott hozzá, hogy ne felejtsem el mondani. — Seprűvárra. 3 33