Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

— Rendbe van — aszondja. — Keressél ki kilenc ökröt, kilenc kenyeret, kilenc hordó vizet, hozzál meg magadnak ennivalót! Akkor majd elrepülünk az alvilágbúi! No, jó van. Feltarisznyáztak. Aszonta a griff madár: — Majd ha a fejemet hátravágom, mindig lökj a szájamba egy-egy darab ökröt! A fiú mindig hányta a madárnak a szájába a kenyeret meg a húst. Nemsokára felrepültek vóna az alvilágbúi, elfogyott az élelem. A fiú elővette a bicskáját, egy darabot lekanyarított a combjábúl. Azt tette a griffmadárnak a szájába. Akkor a griffmadár megint hátravágta a fejit. Éhes vót. Bekapta a másik fél combját is. Valamit észrevett a griffmadár, de nem tudta, milyen hús vót. Akkor oszt felrepültek. A fiú nem tudott talpra állani. Akkor vette íszre a griffmadár, hogy a királyfi a lábábúl vágott le egy darabot. A húst kiokádta. Mindjárt összeforrott a húsa. Még hétszerte szebb királyfi lett belűle. A madár oszt visszarepült, ű meg ottmaradt a felvilágon. Ment, ment a királyfi, lát egy kondást a ríten. Azt kírdezte az öreg: — Kié ez a disznó? Aszondja: — Ez a mongol királynak a disznója, én meg — aszondja — olyan szógáló vagyok. Én meg vagyok a pásztorok. — Ejnye — aszondja —, hun van a te apád? — Az én apám meghalt. Lent hagyták az alvilágba a testvérjei — aszondja. — Édesanyám mesélte, hogy az én édesapám meghalt — aszondja. — Na, hajtsd be a disznókat nyugodtan! — aszondja. — Nem hajtom, mer' engem megvernek odabenn. Bizony hajtották befele a disznókat. Mikor megálltak, a két testvérjei szégyelltek, ugye, magokat, hogy micsináltak. A két testvér most mán megijedt, hogy mán mi lesz. De két testvér jinek megbocsátott. Mindjárt a királyjánynak megmondta, hogy menjenek menten. A királyjányok megmondták: — Apám, ez a mi megmentőnk! A királyfi a legfiatalabb királyjánnyal elmentek másik országba. Üket, a testvérjiket otthagyták. Megesküdtek. Nagy lakodalmat csaptak. Ettek-ittak. Ponciustól Pilátusig folyt a bor. Ha még meg nem haltak vóna, az én mesém is tovább tartott vóna. (KORBÁCSHÁT, PÁLCAHÁT, SEPRÜVÁR) Egyszer vót, hun nem vót, hetedhét országon is túl vót, még az Óperenciás tengeren is túl, vót egyszer egy pap. Ennek, a papnak vót egy gyönyörű szíp leánya. Hát a papnak vót felesíge is, de a felesíge meghalt a papnak. Azt mondta a felesíge a papnak, mikor meghalt, azt hattá az urára — vót egy pár csizmája a felesíginek: — Majd ezt vedd el, fiam, felesígül, akinek ez a pár csizma tanál a lábára!