Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Mikor jöttek, vertík a dobot erősen. Meghagyta, hogy erősen verjík. Mikor jöttek, muzsikáltak. Potrompotrom nagysága, megijedt. — Szent isten! Jönnek! Bújjon bele a színakazalba! Az ördöngös asszony belebútt. A csóka meg kirepült. A gyufát rögtön beledugta a kazal színába. A kazal meggyulladt. Beleígett a Potrompotrom nagysága. Hát aztán a királyék megírkeztek a hintóval. Kiszállottak. Gyönyörű szíp kastílyba mentek a kisasszonnyal. Mikor másnap otthagyták a fiatal párokat, űk íltek boldogul. Elment a király meg a nászníp. A Fótonfót király úgy szerette a csókáját, hogy egy külön szobája vót a kastílyban a csókának. Vót szobajányai, cselédjei a királynak. A király mikor mindig hazament,, annyi időt töltött el a csókával, mint.a királykisasszonnyal, a felesígivel. Hát ezt megsokallta a királykisasszony, a felesíge, hogy a csókára is annyi időt tőt el. Azt mondta, hogy a csókát ítessék meg! A csóka dögöljön meg! Ussík agyon! A csókát megítették. A csóka megdöglött. Fogta az asszony a csókát, beletette a ganéjba. Házajött a király. Mindjárt azt kérdezte, hogy hol van az ű csókája: — Megdöglött? Hát hova tettítek? A csóka megpróbálta a királyt, hogy milyen ember hozzá. Azonnal a király a csókát a szógálójával kiásatta. Megsiratta a csókát a király. Gyönyörű szíp aranyládát csináltatott neki. Abba tette a csókát. Mikor el akarta temetni, á csóka megbicskázott a fejin: — Nem döglöttem én meg! Látom, — aszondja — próbára tettelek, hogy jó tettedért jót várjál! Én most mán elmegyek — aszondja. — ügetek boldogul! Hiába rimánkodtak, nem maradt tovább, mert nem állhatta a felesíge a Fótonfót királynak. Otthagyta űket. A csóka elrepült. Ha a csóka el nem repült vóna, az én mesém is tovább tartott vóuna! A SZALONNAVÁR Egyszer vót, hon nem vót, hetedhét országon is túl vót, még az Óperenciás tengeren is túl, hun a tetűt meg a bolhát rézpatkóba vertík, hogy a falba meg a sutba meg ne botorkázzík, vót egyszer egy király. Annak a királynak vót három daliás fia. Hát aztán annak a királynak vót mindig egy szalonnavára. Minden este ípített. De a szalonnavárat reggelre mindig ellopta reggelre valaki. Kihirdette a király, aki áztat megfogja, aki elviszi az ű szalonnavárát, annak ennyi meg ennyi pízt ad. Fele királyságát nekiadja.