Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

szor jönnek a főhőshöz a szolgák, és harmadszorra mondják el tettüket. A mesékben szereplő nevek (tulajdonnevek, helynevek) csak részben meseiek: Fótonfót király, Szalonnavár, Korbácshát, Pálcahát, Seprűvár, Krisztus és Szent Péter, Húgó és Brúgó, Tücsök, Varjú, Halál. Másik részük akár a hétköznapi életben is megállná a helyét: pl. Miklós, Lujza, Károly, Zsiga cigány. Kornádi a mese logikus menetét nem mindig tartotta meg, de hibáit kijavította. Meséit egyszeri elmondás után engedte magnetofonra venni, mert „így nem teszek hibát a mesében". Meséi az igazságos mesehős sorsára vonatkozóan szerencsésen zárulnak. Ez alól csak A csodamadár meséje (12. sz.) kivétel, ahol a végén Kornádi hozzáfűzte: „Ez [a fiú] most meghalt, nem támadt föl. így fejeztem be." Kijelentése, magyarázkodása arra utal, hogy Kornádi tisztában van a tündérmese törvényszerűségeivel, mégis változtat a cselekményen, ha kedve tartja, bár a mesevázlat lényegében megmarad. Kornádi ragaszkodik a kialakult mesetípusokhoz, de a mesei környezetet saját élményei alapján írja le (Vö. Henssen: i. m. 21). Különösen meleg szavakkal szól az állatokról, pl. A vak óriásban. Könnyen megérthető ez a magatartás, ha meseszövegeit egyik, életére való visszaemlékezésével vetjük össze: „Csikós számadó, és bojtár is vótam a háború alatt. A Fekete-tengerig bejártam a világot. Éjcaka mentünk legçltetni a lovakkal, mert nappal meleg vót. Mikor a csillag lement, és éjfél vót. Mikor csattogott, villámlott, csak úgy száguldtak a lovak. Már mikor jött a felleg; — Fogni a lovakat! — mondta a gazda. Olyan setétség jött, hogy nyűttük a mezőt. Ez még nem búza! Azt se tudtuk, hol vagyunk, olyan setétség vót. Egy megugrott, utána a többi. Bojtárnak vótam fogadva meg az ecsém. Áztunk. Hétszámra ott száradt meg rajtunk a ruha. Csak akkor láttuk a lovat, mikor villámlott." Kornádi nemcsak a múlt élményanyagát elevenítette fel, hogy szemléletesebbé tegye meséit, hanem a jelenlevő hallgatóság egy-egy tagjának viselkedését is felhasználta arra, hogy az erre való utalással élőbbé, aktuálisabbá tegye a cselekménysorokat. A sárkánnyal való viaskodásban a hős kifáradt, és ekkor hozzátette: „úgy, mint most Lackó is a mese közben". Egy-egy, saját személyére vagy a közösségre utaló rövid mondattal közvetlenné tette a mesét: „Ügy vót, hogy a menyasszony indul a templomba. Ahogy megy a templomba, minálunk úgy twn, hogy mennek a vőlegénnyel..." (2. sz.) vagy másutt: „Elment az öregasszonyho este. Hány órakor, nem tudom" (8. sz.). Az aktualizáláshoz hozzátartozik a mesemondó térfelfogása is. Kornádi, mint más mesemondók, környezetéből vett példákkal, hasonlítással tette szemléletesebbé a mese világát. Miklós meséjében (1. sz.) a régi megyehatárok között helyezi el az ördög országát: »Ügy, mint itt, mondjuk itt van Bihar megye meg Arad megye meg Békés megye. Közben meg az ördögök országa vót által itten". A