M. Kiss Pál: Jankó János (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 29-30. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)
1887 után hatással volt rá Klics Károly 58 csehországi grafikus, a prágai Veselj Listynek munkatársa, aki rövid ideig a Borsszem Jankónál működött, amikor Jankó azt otthagyta. Klics fiatalos hévvel gyorsan alkotott, azonkívül senkivel szemben sem érzett kötelezettséget, ezért karikatúrái maróbbak, szatírikusabbak. Jankó természeténél fogva alaposabb, megfontoltabb volt, s alkotásait inkább humoros rajzoknak nevezhetjük. Ágai nem egyszer leírja, 59 hogy Jankónak egyenesen fájdalmat okozott, ha nagyon kellett torzítania. Szerkesztői megkívánták, hogy még egyszer akkora orrot, cérnavékonyságú lábat, betörő ábrázatot, vagy állati figurát rajzoljon az általa alig ismert lényeknek. Ismerőstől bocsánatot is kért, ha kénytelen volt nagyon karikírozni. Klics felül is múlta Jankót talán szatírában, ötletekben, az arc komikumának kiemelésében, de nem múlta felül a mozdulat, a csoportbeállítás és a helyzetkomikum megteremtésének területén. „A komikai helyzet feltüntetésében őszinte bámulat tárgya külföldön is, amiről jártamban-keltemben sokszor meggyőződtem"'' 0 — írja róla Agai. Amikor Klics távozása után 1872-ben átvette a Borsszem Jankó rajzolását, bátrabbá, merészebbé vált Jankó rajzainak felfogása. 61 Kompozíciói sem oly zsúfoltak többé, mint azelőtt. Közben rajzolói készsége annyira tökéletesedett, hogy a legváltozatosabb helyzeteket tudja papírra vetni. Míg kezdetben több alakos kompozícióin a főalakot nagyobbra és középre rajzolta s köréje tömörítve ábrázolta a kisebbre méretezett mellékalakokat — a csoportosítás képein egyre változatosabb és mozgalmasabb lett. Az arcok is elevenebbé váltak s az egyén jellemének megfelelően mosolyognak, meglepődnek, felháborodnak; egyszóval nem sablonosak többé. Kigúnyolja a politikusok nevetségesen hiú viselkedését, beszédük hamis pátoszát, mozdulataik komédiázását, mimikájuk képmutatását. Jankónak azonban továbbra is nem annyira az arcok nyújtják az élet elevenségét, hanem a testek; még ha ruha fedte is őket, élet sugárzott át rajtuk. A mozdulat az, ami a legjellemzőbb s méltán tette híressé Jankó érett korának műveit. Tempója is megváltozott. Frissebbek, ötletesebbek lettek rajzai s gyorsabban is készültek. Rendesen máról-holnapra s a pillanatnyi eseményekhez igazodtak. Ebből is felmérhetjük milyen feladat hárult Jankóra, aki időre dolgozott, sokáig nem töprenghetett, nem javítgathatott — mégis a legnagyobb nyilvánosság elé kellett kiállania. A rajz közönsége mindig nagyobb, mint az írott vagy hallott szóé, mert a rajz pillanatok alatt felfogható s a helyzettel ismerős olvasó vagy bíráló azt is azonnal megállapíthatja, hogy jó-e vagy nem. Tudta jól, hogy a legjobb éle is hatástalan rossz előadásban, terjengős magyarázatokkal. Hányszor mondta, hogy a „mások hibá58 Tábori Kornél: Magyar humor. Pesti .Napló 1913. március 23. Takács 36., Frank 94. 59 Agai Adolf: Magyarország és a Nagyvilág. 1878. 10 sz. Lyka Károly: A rajztoll humoristája. 86—98. 60 Csicseri Bors: Borsszem Jankó, 1887. április 10. 61 Takács: 38—39.
