Dankó Imre: Szakál Lajos (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 28. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

AZ UTOLSÓ GULYÁS (Alföldi táj- és népjellem-rajz) (két szakaszban) (Erdélyi Jánosnak ajánlva) I

ső rész. Puszta, puszta, alföldi sík puszta! Roppant vagy te, mint az isten maga; Valamint nincs kezdeted, nincs véged Haladó szem be nem láthat téged!! Csikós, gulyás, és a' futóbetyár, Ménes, gulya, rajtad szabadon jár; Tündéred szeretőd a délibáb. Csalogatva libeg idább^odább! Tornyod, messzelátó a' kútágas, Magas hegyén gomb helyett ül a sas, Verőfényben csakúgy tollászkodván, Esett húsból jóllakása után. Messzis csengők bánatosan szólnak. A' lajtonyi nádak összesúgnak, Nyerít a mén, — bőg bömböl a' bika Szól a daru, — mindé' szép muzsika. Benned puszta! — van egyetlen várda. Igaz nevén, a becsali csárda, Kuruci: Bandi ennek kapitánya, Kapitányné a' kocsmáros lyánya. Melső neve, néki ,,Bazsa Rózsa". S ha fölkelne Tündér Szép Ilona, Bazsa Rózsa elől szégyenébe' Visszamenne sírja éjjelébe. II. szakasz. (Elkeseredés rossz sejtelmek miatt). Balfülem cseng, rossz hír ütögeti. Ez is, az is még azt rebesgeti: Magyar földön nem lesz többé puszta, Kis tagokra mind. mind ki lesz osztva. Kerítéses vasút is lesz rajta, Meg gőzszekér olyan ördög fajta — Nem lesz puszta, gulya, ménes, pásztor! Hogy ember és marha legyen jámbor! Én istenem ne add ezt megérnem, Gulyás vagyok — de igazán éltem; Am ha nem lesz puszta, 's gulya rajta, Akkor nem t'om, hogy' lesz életem sorja?! Mért éljen a' gulyás világcsúfnak, Ha minden sík földet felaprítnak? „Az áldóját!" — én elkeseredem, ,,A' világot, — 's magam' — agyonverem. Gyula, December 13 és 14-én 856.