Dankó Imre: Szakál Lajos (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 28. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)
Nem végezhetnénk be Szakái költészetének ismertetését anélkül, hogy táji beágyazottságára ki ne térnénk. Az „anyagi népiesség" mellett nagyfokú táji íze, beágyazottsága is alkalmas eszköze a költői elképzeltetésnek. A ,, couleur locale" kidomborítja a dalokban szereplők népi mivoltát, nagyszerű díszletként állnak minden versében az alakok, a cselekmény mögött. De nemcsak kellék ez a táji beágyazottság Szakálnál. Több annál, ez eredeti érzés, lírai alap nála. Büszkén vallotta magát alföldinek. A hegyvidéket lebecsülte, mindenképpen alföldi embernek tartotta magát. Azok szereplői is. Az Alföldhöz való mélységes vonzódását szépen fejezi ki az Alföldi legény című versében: Az alföldnek legközepén, Kis faluban születtem én; Nemes Békés vármegyében, Körös-Tarcsa helységében. Fekete földet mívelek, Kökényszemű lányt szeretek; Fekete főid, — fehér kenyér, Barna babám arcza fehér! Piros szemű búzát vetek, Bazsarózsát is ültetek: Bazsarózsa, — piros búza, Elbújhattok! — különb Zsuzsa. Lóhert, zabot bőven vetek, Szilaj paripát nyergelek; Hajrá! „fakó"! — nekiszólák, — S babám háza előtt állok. Rút a teve kettős púpja, Szegény Felföld girbe, gurba; Sík az Alföld, mint a tenger, — Ott terem a magyar ember! Természetesen az alföldi legény babája is csak alföldi lány lehet (Én is ő is). Az is világos, hogy az alföldi juhászlegény rosszul érzi magát a hegyes vidéken és alig várja, hogy hazakerülhessen (Az alföldi juhászlegény felföldön). Ahogy a fenti versből is láthatjuk az Alföldön belül különös jelentőséggel bírt számára Békés megye, a szülőföldje és Köröstarcsa, a szülőfaluja. Békés megyéről és Köröstarcsáról is több versében megemlékezik, hozzájuk köti a versben elmondott történetet, innen származtatja a szereplőket s egy-két érzelmi mozzanattal megcirógatja őket. Ezért aztán méltán nevezik még ma is Békés költőjének. 04 Leírta ugyan a Hortobágyot is (Hortobágy), emlegeti többször a Tiszát is, szereti ezeket is, hiszen az Alföld részei, de inkább húz a békési Csákó pusztához. (Egy piczi fehér czérna) és a Körösökhöz. A Körösök az igazi, a szeretett folyók. A birkás a „körösparti puszta közepén" él (Birkás dal), a szerelmesek a „Körös partjára" hívják egymást (Erzsi a Körös partján), a barna lány a „Körös part54 Kóhn 84—85
