Dankó Imre: Szakál Lajos (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 28. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

get Szakái az e versben is megnyilvánuló erőteljes anyagi népiességgel próbálja helyettesíteni. Pontosan, mondhatni aprólékosan leírja versében a korabeli parasztszerelmesek találkozásának általános módját a kiskapuban. Ahol azért vigyázni kell, mert elárulhatja őket a „Hattyú" kutya, amelyet erre a célra tartogatott kenyérhéjjal kell lecsillapítani. Szakái sokszor láthatta, hogy a kiskapuban fázlódó lányt bundájába takarta a legény. Tudhatta azt is jól, hogy a lány anyja nem alszik, ha akkor, amikor Erzsók kilopózott a legényhez, úgy is mutatta. így csinálta vele annakidején az ő anyja is. S bizony nem lehet sokáig kint tartózkodni, mert különben az anyja odabent „megmocskolja". Amikor aztán vége az idillnek, a legény hazamegy és „befekszik" a nagy ólba, a tüzelős ólba, a férfiak ma már csak néprajzi szakmunkákból ismert helyére. Ez a verse is, mint annyi más, szerelemről szól. Joggal hiányolható tehát belőle a lírai elem, a személyes vonatkozás, az érzelem hullámoztatása, a hangulat érzékeltetése. Szakái ezen negatívumával kapcsolatosan Horváth János érdekesen mutatott rá, hogy: „a népet daloltatja s nem jut eszébe, hogy saját érzéseit is kifejezhetné a népdal formájában"/'

0 A népet dal oltat ja, de nem képes a mélyre hatolni. Csak a külsőségekig jut el, élményei, érzelmi indítéka nincsenek. Ezért tartozik még a Kisfaludy-Czuczor népies iskolába/

11 Visszatérve az elemzendő vershez, azt is láthatjuk, hogy a dalszerű egyszerű versforma, a verselési mód is felületi jelenségekre épít. Egyszerűségében is mesterkéltnek hat a vers, elsősorban olykor a felzavart szórend, máskor a nehézkes kifejezés, de leginkább a döcögős rímek miatt. Rímei ebben a versben sem a legjobbak (Ha ugat a „hattyú" kutya, Legyen nálad kenyérhéja — Lopakodj' ki lábujjhegyen, Az ajtót húzd be csendesen — Ha ez meglesz, beeresztlek, Magam pedig hazamegyek, stb.) Szakálnál a rím nem is volt fontos. Verselési módja megismerése végett jó idézni saját, idevonatkozó véleményét: „tempós mértékre most sem írtam népdalaimat, nem írtam, mert szeretem itt is a szabadságot, a természetes egyszerűséget, néha még a keresetlen valódi pongyolaságot is, irtózván a rámás feszességtől a népdal úgy, mint maga a nép. Ha egy népdal nagyon mértékes, nagyon rámás akarna lenni, — már magáért ezért elvesztené népdal természetét, s nem vállalná el a nép, nem lenne annak soha gazdája. Ilyenformán vagyok én a rímekkel is. Elismerem ugyan a jó és szép rím elsőbbségét a puszta hangzatosság felett, s ugyanazért gyakran egész kedvem tellik a tiszta rímelésben; azonban főtörvényem lévén, hogy a dolgot, a lényeget a formá40 Horváth 308. 41 Horváth 308. — Pedig volt benne költői véna. Meghatóan írja magáról: „írtam, mert bár nekem nem kenyerem, nem is tanult mesterségem a versírás, — de sőt életmódon azzal egészen ellenkező terhes közhivatalkodás, majd gabonakereskedés volt, s ma is az még rendesen, — bár továbbá ifjú koromban nem egyszer próbáltam erővel is vissza tartóztatni magamat a versírástól, — mindezek daczára" élt mégis bennem, él ma is bennem újult erővel *egy nemesb hajlam, egy természetes ösztön, mely bizonyos életmozzanatok és viszonyok szellemi hatása alatt bennem meleg szenvedéllyé fokozódván, — írnom kellett, és írnom kell; mert nem írnom teljes lehetetlen^^Mj^aJo^n.II. kiadás VII—VIII.