Czeglédi Imre: Petőfi Gyulán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 27. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

,,... arra is tisztán emlékszem, hogy egykor Gyulán létünkkor éppen megyei bizottmányi gyűlést tartván Petőfi is Szakái La­jossal s velem együtt feljött a gyűlésterembe, ahol miután a zöld asztalnál neki is helyet csináltak, bizonyos — ha nem csa­lódom — az akkoriban a kultuszminiszter által megrendelt or­szágos böjt feletti vitába ő is beleőgyeledvén, hatásos nyilatko­zása által közfigyelem tárgya lett — (majd így folytatja tovább idézet nélkül) — s felismertetvén szájról szájra járt a hír az ő ottlétéről". 14 Berényi kételkedik abban, hogy az idézet valóban Bonyhaytól származik, mondván: Bonyhay, aki előszeretettel adta ki Petőfiről szóló emlékezéseit, ezt a részt sohasem közölte. Berényi kételkedésének van is valami alapja. Kohn Dávid ugyanis Petőfi felszólalásáról azt írja, hogy azt Bony­haytól és néhai Ambrus Lajos 1848-as megyei sorozóbizottmányi tagtól hallotta — csakhogy cikkének ez a része csaknem szóról szó­ra egyezik Jeszenszky 1899-i beszédével. Ha Kohn csak hallotta ezt az eseményt, hogyan egyezhet a két szöveg egymással? Vagy az történt, hogy Kohn az 1899-i beszéd em­lített részének közlésekor valamilyen módon közrejátszott, betold­va a Bonyhaytól esetleg valóban hallott részletet, vagy ő vette át Petőfi-cikkébe a beszédnek ezt a részét anélkül, hogy az eredeti köz­lésre hivatkozott volna. Az első feltételezést nem tartom valószínűnek. Jeszenszky beszé­dét ugyanis minden szerkesztői rövidítés vagy megjegyzés nélkül, teljes terjedelemben közli a Békés. Kohn esetleges belemagyarázá­sát, önkényes szövegbetoldását így kizártnak tartom. Az is valószí­nűtlen, hogy Jeszenszky valamilyen megbízhatatlan forrásból me­rítette volna Petőfi felszólalásának emlékét. Az egész megemléke­zés Jeszenszky alapos munkájáról, pontosságáról tanúskodik. Miért lenne beszédének épp ez a része valótlan, hiszen maga hivatkozik a forrásra, Bonyhay hátrahagyott, irataira is.­Sokkal elfogadhatóbb az az elképzelés, hogy Kohn vette át a szö­veget Jeszenszkytől, de mivel maga is hallotta a történetet, felesle­gesnek tartotta az eredeti szövegre való hivatkozást. Kohn maga­tartásában természetesen csak találgatásokra vagyunk utalva. Azt azonban hangsúlyozom, hogy Petőfi felszólalásának a Je­szenszky megemlékezésébe való önkényes betoldását nem tartóin valószínűnek. A Bonyhay-féle visszaemlékezést Petőfi felszólalásáról tehát nyu­godtan elfogadhatjuk. Amíg meg nem találjuk az eredeti kéziratot, többet mondani nem tudunk. Fogjunk inkább a homályos részek tisztázásához. Milyen gyűlésen vehetett részt Petőfi július 6-a és 15-e közötti időben? 14. Békés 1899. aug. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents